2024.04.20, Szombat

Katonadolog - Ismét nagy sikerrel zárult a Nemzetközi Harcászati és Military Fesztivál

2015.06.08. 07:37

Befejeződött a három napos II. Nemzetközi Harcászati és Military Fesztivál a csemői Tamás Tanyán. A hatalmas birtokon mindenütt nomád, lovas és háborús harci bemutatók, kiállítások, előadások, fegyverek, koncertek, árusok várták a fesztiválozni vágyó látogatókat. A military szerelmesei péntek kora délutántól sorozhatták be magukat, így két éjszakát tölthettek tábori körülmények között. Kovács Imre főszervező és Kiskunkapitány elmondta, hogy idén rengetegen gratuláltak a rendezvényhez - magánemberek és szakmabeliek egyaránt.

Hirdetés



A szombati zászlófelvonáson és ünnepélyes megnyitón köszöntő beszédet mondott Lezsák Sándor a Magyar Országgyűlés alelnöke, a fesztivál egyik fővédnöke, aki több éven át volt a Magyar Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának tagja:

„A hagyományt őrizni és segíteni kell, valamint újra életre hívni. Kovács Imre kiskunkapitány, a fesztivál főszervezője valóban ízig-vérig katona maradt, mégpedig olyan, aki érzi az elmúlt évezred történelmét. A honvédelmi nevelés jelentősége továbbra is fontos. Csak az elmúlt hónap rendezvényein több ízben volt jelen a katonaság, ami fontos hiszen, erős határozott, kemény, hivatásos, magyar hadsereg, magyar honvédség nincs és nem lesz a hagyományőrzők munkája nélkül. Hiszen azt a szellemi, gyakorlati és elméleti hazafias hátteret meg kell teremteni.”

Az idei Military Fesztivál érezhetően nagyobb sikert aratott, hiszen sokakat elért a tavalyi rendezvény híre, valamint sokat segített a honvédség és katonaság szakmai támogatása is. A főnap ismét a szombat volt, amikor egész napos programokkal, bemutatókkal, koncertekkel, előadásokkal találkozhattak a látogatók. A tankjátékok továbbra is nagy tömegeket mozgattak meg, főleg a fiatalok körében, azonban itt élőben is lehetőségük volt a láncok csörgését hallgatni.
A fesztivál zárásakor Kovács Imre főszervezőt kérdeztük:



Hogyan értékeled az idei fesztivált?

A helyszínváltás mindenképp pozitívum volt, hiszen idén is legalább olyan meleg volt, mint tavaly, de az árnyas részek miatt sokkal elviselhetőbb volt a hőség. Úgy gondolom, ez a látogatóknak is jobban tetszett. Tavalyi évben megfogadtuk, hogy minden ami első éves gyermekbetegség, azt levetkőzzük magunkról. Programok tekintetében ilyen volt például a koncertprogramok stílusa. Megtapasztaltuk, hogy a hadi hagyományőrző célközönségnek inkább a rockzene tetszik, így elléptünk ebbe az irányba. Péntek este kifejezetten nekik kedveskedtünk, hiszen ez volt a szakmai nap.

Nagyságrendileg a tavalyi évhez képest milyen volt a látogatottság?

Úgy gondolom, meghaladtuk a tavalyi látogató létszámot. Nagyon nehéz egy szabadtéri fesztivált behatárolni, hiszen az időjárástól is sok minden függ, ha esik, azért, ha meleg van azért nem indulnak el sokan. Több hagyományőrző vett részt idén, mint tavaly. Sok új csoport is érkezett, akik az első évben még nem szavaztak bizalmat nekünk.



A honvédelmi, katonai berkekben idén milyenek a visszajelzések a fesztiválról?

Nekem szívfájdalmam volt, hogy a tavalyi évben a Honvédség még nem hitt bennünk, kevés katona képviselte magát a rendezvényen. Idén ez is változott és nagyon örülök, hogy az MH88-as könnyű vegyes zászlóalj frenetikus les állás bemutatót tartott a fesztiválon, nem beszélve a légierő fúvószenekaráról, a hadkiegészítő parancsnokság szép számú részvételéről. Tehát idén, a Honvédség is a HMfeszt mellé állt, annak ellenére, hogy az országban éppen nagyon komoly hadgyakorlat zajlik.
A másik öröm számomra, hogy a védnökeink majdnem száz százalékban jelen voltak és személyes jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt. Tavalyhoz képest ez is bizonyítja, hogy egyre többen veszik komolyan a törekvéseinket, egyre többen hiszik, hogy évről-évre hagyományt teremthetünk. Nyugállományú ezredesek, tábornokok, a Hadsereg korábbi vezérkari főnöke, volt katonák látogattak ki családjaikkal, barátokkal és mindenkitől csak gratulációkat kaptunk.

Folytatás következik?

Mindenképpen. Ahogy beharangoztuk, mi a Háború és Béke Show mintájára a dél-angliai War And Peace Show mintájára szeretnénk egy nagyon hosszú távú kelet-európai fesztivált létrehozni a köztudatban. A helyszín abszolút ideális, hogy évente egyszer egy kisebb katonai várost felépítsünk. Ha a tulajdonos is beleegyezik, akkor rajtunk nem múlik, egész biztos, hogy a Tamás Tanyát választjuk jövőre is.