Kecskemét és négy határon túli település lakói számára ingyenes lesz idén a Hegyalja Fesztivál látogatása. A szervezők célja a hagyományteremtés.
Kecskemét mellett egy-egy szerb, román, ukrán és szlovák városból érkező látogatók számára lesz ingyenes idén a Hegyalja Fesztivál – írja a Shock! Magazin. Tavaly már felkínálták ugyanezt a lehetőséget a szervezők Pécs és Kassa lakóinak: az Európa 2010-es és 2013-as Kulturális Fővárosából érkezők a belépőjegy árának kifizetése nélkül vehettek részt a négy napos fesztiválon.
A Hegyalja kedvelői maguk szavazhatnak arról, mely határon túli település lakói számára járjon az ingyenjegy: Szlovákiából Eperjes, Dunaszerdahely és Révkomárom, Ukrajnából Ungvár, Munkács és Beregszász, Romániából Nagyvárad, Székelyudvarhely és Szatmárnémeti, Szerbiából pedig Szabadka, Ada és Zenta vannak versenyben. A Hegyalja Facebook-oldalán lehet ezekre szavazni február negyedikéig bezárólag.
A tokaj-rakamazi fesztiválon fellép idén többek között a stoner zenében nyomuló Down, a punk–rockot játszó Anti-Flag, a reggae-metálos Skindred és az egykori techno-szupersztár Scooter is.
A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése; a Dísz téren teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház.
A Colas és a Délút konzorciuma elkészült a SZTE Science Park működését lehetővé tevő nagyszabású közmű- és háttérmunkálatokkal.