A kecskeméti Katona József Színház megáldása

Vízkereszt napján Dr. Bábel Balázs érsek atya és Dr. Jeney Gábor plébános atya megáldotta a Katona József Színházat.

Atya, Fiú, Szentlélek nevében.
Békesség e háznak és minden lakójának
És a Te lelkeddel.

Bölcsek jöttek napkeletről Betlehembe, hogy hódoljanak az Úr előtt. Megnyitották kincsesládájukat és drága ajándékokat adtak át: aranyat a fölséges Királynak, tömjént az igaz Istennek, és mirhát az Úr temetésére. Allelúja.

Ahol emberi közösség van, ott megjelenik a közlés, az előadás szelleme. Az előadás közösségből születik, és különböző hagyományok formáit, jelmezeit ölti magára. Az előadás felhasználja a nyelvet, a ritmust, a gesztusokat és megtisztítja az utat közöttünk. A színház az az épület, ahol hivatásosan is előtérbe kerül ez a gondolat, illő tehát, hogy az épületet és a színház világát alkotó színészeket és a nézőket is megáldják vízkereszt napján. Ebben az épületben emberi létünk örömeit, bánatát, drámáit viszontláthatjuk, amely ha esztétikummal és erkölcsiséggel párosul katarzisban megtisztítja az emberi lelket és még a természetfölötti világba is felemelheti.

Saját emberi tapasztalataink alapján ugyanis mindannyiunknak eleve van némi tudásunk arról, hogy mi a dráma; életünkben és mások életében bekövetkező bonyodalmak, feszültségek, katasztrófák és kibékülések eleve magát a dráma lényegét tárják elénk, s bár különbözik ettől, össze is függ ezzel a színház világa, amely kifejezett formában, konkrétan a szemünk elé tárja az emberi életben rejlő drámaiságot. A színházban bemutatott darabok mindennél pontosabban rávilágítanak az emberi élet lényegére, s ezért vágyunk is rá, hogy színházi darabokat lássunk. Ebből a szempontból semmi jelentősége, hogy a színházban ülve önmagunkat keressük vagy éppen menekülünk önmagunktól, semmi jelentősége, hogy az adott darab éppen az emberi élet komoly vagy játékos dimenzióját, pusztító vagy felemelő erejét, értelmetlen vagy mélyértelmű rétegét mutatja fel. Különösen fontos ebből a szempontból a világszínház motívuma, amely már az ókortól fogva ismert. Az a gondolat, mely szerint maga a világtörténelem eleve színdarabot jelent, s a színházban megjeleníthető ez a színdarab, egyáltalán nem pusztán olcsó klisé. A világszínház képét már Seneca is az emberi élet értelmezésére leginkább alkalmas képnek tartotta, s ennek alapján később még vértanúhalált szenvedő Hitvalló Maximosz is fel tudta használni a képet a világ legkülönbözőbb jellegű teológiai értelmezéséhez. A színház ezért nem csupán képnek tekinthető, hanem sokkal több egyszerű képnél: ténylegesen a világ szimbóluma, mert a színházban ülő közönség a saját életének az eseményét láthatja maga előtt, és közben meg is próbálja mélyrehatóbban megérteni önmagát. Ezen kívül a világszínház toposza olyan feszültségeket hordoz magában, amelyek belsőleg összefüggenek az emberi élet drámai jellegével: az első feszültség abból fakad, hogy a bemutatott darab ugyan véges, de végtelen jelentősége és jelentése lehet; a második feszültség abból fakad, hogy az ember valódi énje nem teljesen azonos a szereppel, amelyet játszik; a harmadik feszültség abból, hogy a színész ugyan önmaga felel a játékáért, de a rendezőnek is felelősséggel tartozik. Mivel pedig a színház ily módon belsőleg összefügg magával az emberi élettel, a dráma mentesül a legkönnyebben attól a kísértéstől, hogy puszta l'art pour l'art legyen. Az eleven és dinamikus játék kikapcsol az időből és ezáltal az Isten időtlenségéből mintegy örökkévalóságából is ízelítőt ad.

Isten áldását kérjük erre az épületre, hogy lakjék benne egészség, tisztaság a Lélek legyőzhetetlen ereje, töltse el alázat , jóság és szelídség és kérjük maradjon ez az áldás minden helységén és lakóján Krisztus a mi Urunk által.

forrás: kecskemetikatona.hu/

Galéria