Erdőszentgyörgyön egy 13 ezer darabból álló Petőfi-LEGO-t is összeraktak a helyi iskolások lelkes közreműködésével.
Hatalmas érdeklődés kísérte a mi Petőfink vendégszereplését a Maros megyei Erdőszentgyörgyön, ahol a költő szobrát avatták fel vasárnap. Az alkotást még 2018-ban adományozta a településnek Baja, ám a világjárvány miatt csak most kerülhetett sor a felállítására - olvasható a petofi200.hu oldalon.
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatát Vedelek Norbert alelnök, Baja várost pedig Zsigó Róbert honatya képviselte az ünnepségen. A vármegyei önkormányzat stábja már szombaton kitelepült Erdőszentgyörgyre, ahol a 13 ezer darabból álló Petőfi-LEGO-t a helyi iskolások lelkes közreműködésével rakták ki. Nagy érdeklődés kísérte a mi Petőfink – vagyis Bánföldi Szilárd színművész – vendégszereplését is, aki szavalatai mellett szívesen szelfizett kicsikkel, nagyokkal egyaránt.
A szombati napon került sor a kárpátaljai BorzsaVári Zenekar jótékonysági koncertjére is a katolikus templomban. A vasárnap reggeli ökumenikus istentisztelet után avatták fel Petőfi Sándor mellszobrát. Az ünnepségen ugyancsak szavalt a mi Petőfink, este pedig a Bolond Istók című darabot tekinthették meg az érdeklődők a helyi művelődési házban
Megmutatjuk a SWIETELSKY Vasúttechnika által kivitelezett részeket az M3-as metró nemrég elkészült Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon.
A nyugatról átvett képzési formák és a legújabb eszközök biztosítása mellett gyökeres szemléletváltás, és a szakma megbecsülésének a helyreállítása a célja a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport, valamint a Market Építő Zrt. által létrehozott Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontnak.
Jövőre tizenöt témában 27 emlékérem kibocsátását tervezi a Magyar Nemzeti Bank (MNB), három arany, kilenc ezüst és négy önálló színesfém emlékérme szerepel a 2024. évi emlékérme-kibocsátási programjában - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.