Az alapítvány tagjai fontosnak tartják a tehetséggondozást, a Dargay-szellemiség jegyében zajló szemléletformálás elősegítését.
A napokban hivatalosan is bejegyezték a Dargay Lajos szobrászművész szellemi örökségének gondozását is felvállaló művészeti alapítványt. Kriston-Vízi József nyugalmazott főmuzeológus elmondta: a Dargay Lajos Művészeti Alapítvány egyebek mellett egy, a szobrászművész hagyatékát képező műtárgyak állandó kiállításának megteremtésén dolgozik.
Célul tűzték ki a geometrikus művészet magyar hagyományainak feldolgozását, illetve szerepének további hangsúlyozását az építészetben és a közösségi terek kialakításában.
Az alapítvány tagjai fontosnak tartják továbbá a tehetséggondozást, a Dargay-szellemiség jegyében zajló szemléletformálás elősegítését, valamint a kortárs művészek felkarolását a bemutatkozás lehetőségének megteremtésével és támogatások révén. A budapesti székhellyel működő szervezet tevékenységei között egyebek mellett különféle kulturális rendezvények szervezése, kiadványok megjelentetése és pályázatok kiírása szerepel.
Az alapító örökösök a kuratórium tagjainak Hangyel Orsolya művészettörténészt és tanárt; Kárpáti Andrea egyetemi tanárt; Kovács Tamás szobrászt; Liptai Kálmán főiskolai tanárt; Majorosné Kovács Györgyi egyetemi adjunktust és vezető metodikust, illetve H. Szilasi Ágota művészettörténészt és muzeológust kérték fel. Dargay Lajos gazdag hagyatékát, alkotásainak legjavát, számtalan tervrajzát, szobai műhelyét, kéziratait, naplóit, értékes magyar és idegennyelvű könyvtárát, kortörténeti szempontból is figyelemre méltó levelezéseit a kalocsai családi házban és a műteremben együtt őrzik.
A Dargay Lajos Művészeti Alapítvány mindennek megőrzésére, feldolgozására, értő bemutatására és alkotó továbbfejlesztésére vállalkozott - fogalmazott Kriston Vízi József, a Dargay Lajos Művészeti Alapítvány elnöke.
A hazai kinetikus-kibernetikus művészet megalapozójának tartott Dargay Lajos 1942. szeptember 8-án, a ma már Horvátországhoz tartozó Pélmonostorán született, majd a család később Egerbe költözött. A szobrok mellett grafikai műveket is alkotó Dargay Lajos 2018. december 20-án, Kalocsán hunyt el.
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
A felújított szakaszon megszűnik a sebességkorlátozás.