A Kálmán Lajos népzenekutató által alapított, a Hirös Agóra szervezésében megrendezendő nagy múltú programsorozat kiemelt figyelmet fordít a kodályi örökség és szellemiség megőrzésére.
A magyar népzene keleti párhuzamait is bemutatja a szeptember 19. és 21. között megrendezendő 29. Kecskeméti Népzenei Találkozó - közölte Agócs Gergely népzenész, népzenekutató kedden az M1 aktuális csatornán.
Az idei fesztivált "a magyar zenei keletkutatásnak" szentelik. A szakmai konferencia és a találkozó gálaműsorának fókuszába is a magyar népzenének az északi török, úgynevezett kipcsák népek zenei kultúrájával való rokonsága kerül. Erre a kapcsolatra Kodály Zoltán hívta fel először a figyelmet - emlékeztetett Agócs Gergely.
A népzene kutató szólt arról is, hogy fellépők érkeznek a többi között Baskíriából, köztük olyan előadók is, akik a népzenét "még családi örökségként kapták".
A népzene az egyetlen zenei műfaj, amely nem előadóművészetként jött létre, hanem "a mi közös zenei örökségünk", ami "lelki oldások és kötések" létrehozására, illetve szórakoztatásra egyaránt alkalmas.
Magyarország piacvezető magasépítő társasága immár több mint másfél évtizede tartja a pozícióját a mezőnyben. A bevétel 80 százaléka jön a versenyszférából.
Több tisztséget is visel a KÉSZ Csoport projektigazgatója, aki vérbeli mélyépítőként az egyedi mérnöki feladatokat kedveli leginkább. Április Hónap Mérnöke Pappert Attila.