Letették az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. épületének alapkövét és egy időkapszulát a Lakitelek Népfőiskolán csütörtökön.
Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az ünnepségen elmondta: "hagyományainkra, keresztény kultúránk értékeire, magyar nemzeti identitásunk alapjaira tudásalapú társadalmat építünk, mert hisszük, hogy minden nemzedéknek kötelessége nem csupán gyarapítani, hanem örökíteni is a szellemi vagyonát és felnevelni a haza új nemzedékeit".
Mint fogalmazott, az építkezés új fejezetet nyit a közművelődés több száz éves történetében, hiszen az épület nemcsak székháza egy szervezetnek, hanem a közművelődés történetét őrző, feldolgozó, szakmatörténeti gyűjteménynek helyet adó, a közösségi művelődés jelen folyamatit kutató és szakmai utánpótlást biztosító országos központ is lesz.
Hegyi pálya épül majd a tervek szerint 21 felüljáróval és viadukttal.
A 780 méteres alagút átadása és forgalomba helyezése előtt egy több hónapos tesztelés zajlik az üzemeltető MKIF lebonyolításában: ennek egyik leglátványosabb eleméről számolunk most be.