Nemcsak a tavalyi évben kísérte szerencsés csillagzat a Dusnoki Aprók Néptáncegyüttest. A 2016 decemberében bezsebelt pávás közönségdíj után ezúttal nemcsak az aranylábú aprók, hanem vezetőik, Tóth-Mihó Erika és Tóth Zoltán is rangos elismeréseket kaptak a szakma legjobbjaitól.
Március első hétvégéjén került megrendezésre a Tóth Ferenc Gyermektánc Koreográfiai Verseny döntője a százhalombattai Barátság Kulturális Központban. Az itt bemutatott összesen 14, még a tavaly októberi selejtező elődöntőn arany minősítést kapott koreográfiát 11 tagú társadalmi zsűri bírálta.
A szigorú szempontrendszer alapján értékelő ítészek a 14 bemutatott előadásból ilyenkor hat koreográfiát választanak ki, amelyeket az értékelőlapok összesítése alapján Örökség Nívódíjas Gyermektánc Koreográfia címekkel jutalmaznak.
A pontozás közben figyelték a koreográfiai megformálást, a színpadi megjelenést, a stílusos táncolást, valamint az ének-zenei előadást is.
A Dusnoki Aprók és a Kalocsai Mákszemek Cserebere című kalocsai koreográfiája a díjazottak között szerepelt.
A márciusi verseny díjátadóján részben fordult a kocka, hiszen nemcsak Erika és Zoli izgult a gyerekekért, bizony most a gyerekek is izgatottan szurkoltak szeretett tánctanáraiknak. Itt ugyanis nemcsak a koreográfiákat, hanem azok készítőit is különböző elismerésekkel jutalmazzák. Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnöksége ugyanis minden évben Örökség Alkotói, Örökség Pedagógiai és Örökségért díjakat is odaítél a hazai néptánc oktatók legjobbjainak.
Ezek közül talán az egyik legelismerőbb, amit egy koreográfus életében csak egyszer kaphat meg, az alkotói díj, amelyet március 4-én, Százhalombattán, az elnökség egybehangzó döntése alapján Tóth-Mihó Erikának és Tóth Zoltánnak adományozott.
Az Aprók vezető táncpedagógusai elmesélték: nem ez az első alkalom, hogy koreográfiájukat díjazzák, Zolinak már harmadik, Erikának és Zolinak - páros munkáiknak köszönhetően - pedig a második alkalommal lett nívódíjas koreográfiájuk.
Ezek mellett az Alkotói díj számukra felér egy Oscar szobrocskával is, hiszen hatalmas elismerésnek számít, és újabb lendületet ad értékteremtő, áldozatos munkájukhoz.
Megújítja - elsőként az építőipari beruházásoknál - három fokozat mentén a Közbeszerzési Hatóság a minősített ajánlattevők jegyzékébe való felvételhez és a státusz megtartásához előírt minősítési szempontrendszert. Az új feltételrendszernek való megfelelés csökkentheti az ajánlattevők és ajánlatkérők adminisztrációs terheit is – hangzott el a Közbeszerzési Expó 2025 megnyitóján.
Egy év alatt építik meg Bosznia-Hercegovina legnagyobb naperőművét 100 millió eurós beruházással az ország déli részén található Stolac közelében, Komanje Brdónál.