A dán Midtjysk Pigekor – Közép-Jütlandi Leánykar tart zenei estet Kiskőrösön a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolában, a Tarnowi téren október 19-én, szerdán 17 órakor.
A 2016. október 18-19-i koncertsorozatra a Bács-kiskun megye és a Közép-Jütlandi Régió között ma már 25 éve működő kapcsolat részeként kerül sor, melynek szervezésében aktívan részt vesz a Magyar-Dán Kulturális Egyesület.
A kórus a Dániát Németországgal összekötő félsziget, a gyönyörű természeti kincseiről ismert, erdőkben gazdag, tenger által körbeölelt magasföld, Jütland szívéből érkezett hozzánk, Silkeborg városából.
A 15 fiatal énekesből álló kórus világos, úgynevezett északi hangzást alkot. Mindannyian Inger Budde Dusgård karnagy tanítványai. Klasszikus dán egyházi zsoltárokat és dalokat énekelnek acapella, valamint zongora, vagy orgona kísérettel, de műsorukat színesíti például Kodály Táncnótája is.
Rendszeresen fellépnek az év teljes időszakában. Koncertprogramjuk követi az egyházi liturgiát, az istentiszteletek gyakori szereplői.
Teltházas szakmai rendezvényen mutatta be a bim.GROUP és a KÉSZ Metaltech pár fontos projektjét az elmúlt évekből. A nap folyamán nemzetközi és hazai vendégelőadók többféle megvilágításban beszéltek a fém használatáról az építészetben.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.