A Kurultáj, Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye a a Parlamentben vette kezdetét csütörtökön. A rendezvényen 12 országból, 27 hun és türk tudatú nemzet képviselője vesz részt.
Az eseményen köszöntötték a rendezvényen résztvevő küldöttségeket - köztük a török, üzbég, azeri, kirgiz, kazak, türkmén, ujgur, baskír, tatár, jakut, csuvas, burját, tuva, balkár, dagesztáni vendégeket - és a neves olasz nyelvészt, Angela Marcantoniót is, aki szombaton az uráli nyelvcsalád állapotáról és a magyar nyelv eredetéről tart előadást.
Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényét az idén augusztus 12. és 14. között, péntektől vasárnapig szervezi meg Bugacon a Magyar-Turán Alapítvány.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke a Parlamentben elmondta: a hagyományőrzés egyedülálló formája a Kurultáj, a magyar honfoglalás előtti korhoz visszanyúló, messze az őstörténeti időkbe is visszavezető nagyrendezvény.
- A Kurultáj a rokonságtudat, a kulturális testvériség, a közös kulturális hagyományok felkutatásának ünnepe - mondta.
Bíró András Zsolt, a Kurultáj főszervezője, a Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: a Kurultáj egyik legfontosabb célja, hogy a határon átnyúló kapcsolatokat is ápolja, így a magyar nemzetet kulturálisan egyesítse, és a rokon nemzeteket kulturálisan közelítse egymás felé.
A Kurultájon több mint 50 zenei program, köztük a Szibéria hangjai című koncertsorozat, a Vazul vére című rockopera, valamint táncház is várja a látogatókat.
A programok között a Bodrogköz honfoglaláskori leletanyagát bemutató régészeti és antropológiai kiállítás, köböreverseny - az alföldi juhászok által egészen a 19. századig űzött lovasnomád játék -, kézműves vásár, íjászverseny és szablyavívás, valamint számos hagyományőrző bemutató is szerepel.
A legnagyobb látványosság idén is a seregszemle lesz, amelyre eddig közel 300 lovas jelentkezett korhű felszereléssel és fegyverekkel.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.