Már több mint 100 ezren csatlakoztak a "Te szedd!" elnevezésű szemétszedő akcióhoz, amihez Bács-Kiskun megye is csatlakozott. Még ma éjfélig lehet csatlakozni az akcióhoz.
Már több mint 100 ezren csatlakoztak a "Te szedd!" elnevezésű szemétszedő akcióhoz, amihez Bács-Kiskun megye is csatlakozott. Még ma éjfélig lehet csatlakozni az akcióhoz, a szelektalok.hu/teszedd oldalon iskolák, lakóközösségek, magánszemélyek, vállalatok és önkormányzatok jelentkezését várják.
Április 28-május 1. között szerte az országban önkéntesek ezrei szabadítják meg az eldobált hulladéktól szűkebb-tágabb környezetünket. A Teszedd! akciót idén immár hatodik alkalommal szervezi a Földművelésügyi Minisztérium és az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság.
Tavaly országszerte 170.000 önkéntes szedte a szemetet, Bács megyében 6000-en. Remélhetőleg idén sikerül több embert mozgósítani a megyénkből, hiszen az ország legnagyobb területű megyéjeként nálunk igazán van mit szedni. Sajnos.
Megmutatjuk a SWIETELSKY Vasúttechnika által kivitelezett részeket az M3-as metró nemrég elkészült Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon.
A nyugatról átvett képzési formák és a legújabb eszközök biztosítása mellett gyökeres szemléletváltás, és a szakma megbecsülésének a helyreállítása a célja a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport, valamint a Market Építő Zrt. által létrehozott Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontnak.
Jövőre tizenöt témában 27 emlékérem kibocsátását tervezi a Magyar Nemzeti Bank (MNB), három arany, kilenc ezüst és négy önálló színesfém emlékérme szerepel a 2024. évi emlékérme-kibocsátási programjában - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.