Az átalakult közigazgatás egyik fontos következménye, hogy az önkormányzatok egy határozott lépéssel közelebb kerültek a versenyszektorhoz. A keceli polgármester ezért egy jó cégvezetőhöz méltóan saját média kialakításába kezdett, ami érthetően nagyon nem tetszik a mai keceli „sajtó-renegátnak”.
Jelentős, több millió forintos támogatást biztosítanak helyi nagyvállalkozók a KecelMédia idei működésére. Mindez azt jelenti, hogy Kecel súlyos gondokkal küzdő idei költségvetésének, egyetlen forintjába sem kerülne a helyi újság és televízió. Mindez tegnap este derült ki azon a zárt körű képviselő testületi megbeszélésen, ahol ismét a város idei költségvetése volt napirenden. A mostani gazdasági helyzetben nagyvonalúnak számító felajánlást, azonban figyelembe sem vette a Kecelt irányító többség, élén a polgármesterrel. Több városatya is megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a cégek felajánlását még csak szóra sem érdemesítette az 5 fős többség.
Folytatás: kecelinfo.hu
Számos munkafolyamat szolgál arra, hogy rövidesen sor kerüljön az első betonöntésre a Paks II. projektben: dolgoznak a terület előkészítésén, tesztelik a betonreceptúrát, érkeznek a beépítendő elemek és az első emelőgépek is.
Négycsillagos hotelként születik újjá a Stühmer egykori csokoládégyára és székháza a SWIETELSKY Magyarország kivitelezésében.