Fináléjához érkezik a Go-Kart, Go-Bosch! elnevezésű verseny harmadik, egyben utolsó évada április 23-án, szombaton. Elkészültek az önjáró gokartok a Bosch legmodernebb technikáit alkalmazva. Nyolc felsőoktatási intézményből tíz elszánt, mérnökhallgatókból álló csapat három kategóriában mutatja be hat hónap munkáját, amely megidézi a jövő autóját. A Kecskeméti Főiskola csapata is a legjobbak között.
A magyarországi Bosch csoport ebben a versenyben a gokartok, Bosch komponensek és a szakmai felkészítés mellett tapasztalt mérnök mentorokkal támogatja a nyolc magyarországi felsőoktatási intézményből induló tíz csapatot. A Senior csapatok már 2013 ősze óta dolgoznak gokartjaikon, a Junior csapatok 2014 őszén csatlakoztak.
„A csapatoknak a modern autók jövőbe mutató funkcionalitását kell minél ötletesebben és profibban megvalósítania a gokartjukban. Kiderül, melyik felsőoktatási intézmény hallgatói a legfelkészültebbek, a legkitartóbbak és a legtechnikásabbak. ” – mondta el Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője. A rendezvénysorozat fő célja a mérnök szakma és a gyakorlatias képzés népszerűsítése, felhívja a figyelmet arra, hogy miért jó mérnöknek lenni.
A csapatoknak a korábbi évadok során a gokartba elektromos gázpedált, az eredeti fékrendszertől független és elektromosan működtetett rögzítőféket, valamint ultrahangszenzorokat és elektronikus kormányzást kellett beépíteni, ezek segítségével megvalósítva az automatikus parkolást párhuzamosan.
A tavaly novemberben indult projektidőszakban a csapatoknak újabb mérföldköveket kellett teljesíteniük, hogy eljussanak a hőn áhított végcélhoz, az önjáró gokart megalkotásához.
Szombaton három kategóriában állhatnak rajthoz a lelkes egyetemisták: a hatékony, az intelligens és az önjáró gokart szekcióban. A „Hatékony Gokart” kategóriában hibrid hajtóművel felszerelt gokartot kellett építeni, az „Intelligens Gokart” kategóriába benevezők a Bosch által biztosított kamera és radar rendszerek segítségével a legkorszerűbb vezetéstámogató rendszereket valósították meg.
Az „Önjáró Gokart” kategória az autonóm közlekedés vízióját tükrözi: itt összetettek a feladatok, hiszen a gokartoknak nemcsak automatikusan kell elnavigálniuk a megadott úticélhoz, hanem saját szenzoraikra épülő vezetéstámogató rendszereik, illetve külső jelek segítségével bizonyos forgalmi szituációkban önjáró módon kell funkcionálniuk.
A csapatok: Kecskeméti Főiskola – GAMFkart, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – BME Gokart Team, Miskolci Egyetem – ME-KART , Nyíregyházi Egyetem – FORZA NYF KART, Óbudai Egyetem – G-OE-KART és Safety Kart, Pannon Egyetem – Pannon-Racing, Pécsi Tudományegyetem – Sopianae Motorsport, Szent István Egyetem – G.B.G. Team és SZIe-Kart
Az április 23-án, 9 órakor kezdődő rendezvényen a verseny izgalmai mellett a szórakozás is szerepet kap, lesz gokartozás, driftelés, technikai alapú szabadulós csapatjáték, az érdeklődők betekinthetnek a Bosch kulisszái mögé, ahol kiderül, mit rejt egy csúcstechnológiás munkahely. A rendezvény ingyenesen látogatható.
Helyszín: Robert Bosch Kft., Budapesti Fejlesztési Központ, 1103 Budapest, Gyömrői út 104.
Forrás és további információ: http://www.gokart.bosch.hu/rendezveny-event
Fotók: www.gokart.bosch.hu
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.
A három épületben húsz lakást alapítanak ki; a földszinten pedig a közösségi terek, illetve az igényeknek megfelelő szolgáltatóegységek működnek majd.