2024.04.19, Péntek

Idén is adományozott a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

2015.12.11. 09:33

Hirdetés

Idén is szervezett dolgozói körében adománygyűjtést a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. A felajánlásokat állami fenntartású intézményeken keresztül juttatják el a megyében élő nagycsaládosok és hajléktalanok részére.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal munkatársai az elmúlt évek hagyományai alapján most is rengeteg ajándékkal járultak hozzá a rászoruló emberek karácsonyának szebbé tételéhez. A kezdeményezés legfőképpen ruhák, cipők, tartós élelmiszerek, játékok, könyvek, tisztítószerek, vitaminok összegyűjtésére irányult, de a Kormányhivatal köszönettel fogadott mindent, ami a rászorulók életét, és ünnepét könnyebbé, kellemesebbé teheti.

Kovács Ernő kormánymegbízott és Dr. Zombor Attila főigazgató adta át a szétosztásban közreműködő intézmények képviselőinek a tetemes mennyiségű ajándékot. A kiskunfélegyházi KAPOCS Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény, a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás, és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének Közép-Magyarországi, valamint Dél-Alföldi Régiós Irodájának közreműködésével jutnak el az adományok méltó helyükre.

Kovács Ernő kiemelte, hogy a kormányhivatal dolgozói évről évre nagy lelkesedéssel, gyakran személyes, szeretett tárgyaikat felajánlva vesznek részt a gyűjtésben, hogy a megajándékozott embereknek, gyerekeknek teljesebb legyen az ünnepe.

Fűri Judit, a KAPOCS intézményvezetője elmondta, hogy kiskunfélegyházán a Családok Átmeneti Otthonában élők, a település legrászorultabb gyermekei, valamint az ellátásukba tartozó hajléktalanok között osztják szét az adományokat.

Galéria

KözösségkarácsonykormányhivatalkormánymegbízottKovács Ernő adománygyűjtés

Ajánló