A voksolást azért kellett kiírni, mert a település korábbi vezetője, a független Balogh József lemondott tisztségéről, miután júniusban jogerősen tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék.
Vincze Miklós, a Bács-Kiskun megyei község jegyzője elmondta, a polgármesteri tisztségért hárman indulnak:
Kalapos Mária, a Magyar Munkáspárt jelöltje,
Nagyné Balogh Csilla és
Lesi Árpád Mihály, mindketten függetlenként.
A választásra jogosult mintegy 760 helyi lakos vasárnap reggel hattól este hét óráig egy helyen, a helyi művelődési házban szavazhat Fülöpházán.
Az időközi választásig a polgármesteri feladatokat az általános helyettesítéssel megbízott alpolgármester, Csaplár Tibor Imre (független) vette át.
A korábbi polgármester, Balogh József 2013 áprilisában ököllel többször arcon ütötte élettársát, akinek emiatt eltört az orr- és a járomcsontja. A Kecskeméti Törvényszék júniusban, jogerősen tíz hónap - két év próbaidőre - felfüggesztett börtönre súlyosította az elsőfokú bíróság 420 ezer forint pénzbüntetést kiszabó ítéletét.
A szlovák oldali Kis-Csallóköz szigetet a magyar oldali Szigetközzel összekötő híd 2024-ben készül el és része lesz az EuroVelo 6 kerékpáros útvonalnak.
A MÁV beruházásában elkészülő kivitelezés ütemterv szerint zajlik.