2024.04.19, Péntek

Közélet

Vajon megkapja-e az ellátást az, aki tartozik az egészségbiztosítónak?

2017.10.29

Igen, de …

Kiberbiztonságról gyerekeknek: Mit tehet a szülő?

2017.10.24

Tény, hogy a szülők a legritkább esetben tudnak hasznos tanácsot adni gyerekeiknek a kiberbiztonsággal és általában az online térben történő mozgással kapcsolatban. Ezen a héten országszerte sok iskolában tartanak szakértők előadást a nemzetközi kiberbiztonsági hónap keretében, de vannak fő szabályok, amiket a szülőknek is tudni kell.

Olcsóbb lehet jövőre a jogsi megszerzése

2017.10.21

Magyarországon 2016-ban közel 118 ezren rugaszkodtak neki a KRESZ-vizsgának, 101 ezren közülük sikerrel vették a jogosítványhoz vezető út első akadályát. Ez a szám évről évre emelkedik, de nem mindenki engedheti meg magának az ezzel járó költségeket.

Egyre nagyobb az igény a megváltozott munkaképességűek munkájára

2017.10.18

A megváltozott munkaképességűek most már állásbörzéken is megtalálhatják a nekik való munkahelyet, miután egyre több munkáltató lát lehetőséget a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatásában. Ráadásul szakemberek szerint az egész munkaerőpiacon nagyon pozitív szemléletváltás ment végbe az utóbbi évtizedekben.

Nőnek maradni- Dr. Csernus Imre előadása Kiskőrösön

2017.09.28

Dr. Csernus Imre pszichiáter kedd este, Nőnek maradni címmel tartott két órás telt házas interaktív előadást Kiskőrösön a Petőfi Sándor Művelődési Központban.

Kínos túlterjeszkedés a kecskeméti városi médiában

2017.09.27

2017. szeptember 22-én délután került volna sor az országszerte híres-neves kecskeméti „Médium Filmklub” 2017-18-as évadját bemutató filmek ismertetésére a Kecskeméti Televízió Múzsa című magazinjában.

Hosszú Katinka átvette Baja város legrangosabb elismerését

2017.09.19

2017. szeptember 16-án, szombaton Bajára is ellátogatott Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó.

Kihalófélben lévő gyümölcsök megmentésére vállalkozott egy család Kecskeméten

2017.08.22

Kecskemét külterületén, a puszta közepén áll a Barna család tanyája. A 23 ezer négyzetméternyi terület korábban szántóföld volt, ám mára egy igazán különleges gyümölcsöskertté alakult át.

Budapest díszpolgárává avatták Hosszú Katinkát

2017.06.21

2017. június 21-én Tarlós István főpolgármester díszpolgári címet adott át Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszónak a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén az Újvárosháza dísztermében.

A monacói herceggel vacsorázott a bajai lány

2017.06.13

Különleges gálavacsorán vett részt a napokban Hosszú Katinka és párja Shane Tusup.

Új lehetőségek nyílnak meg az Erzsébet-programon belül

2017.05.29

Három új lehetőség nyílik meg az Erzsébet-programon belül, vasárnaptól a nagyszülők és az unokák, az egyszülős családok, valamint a két gyermeket nevelő családok is jelentkezhetnek az Erzsébet-programra

Jövőre kilenc hosszú hétvégénk lesz

2017.05.22

A húsvéti és pünkösdi ünnep mellett hat esetben munkanapcserével keletkezik hosszú hétvége, augusztus 20. pedig hétfőre esik.

Akár hungarikum is lehetne a gátéri lovas postás

2017.05.11

A Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság 2015-ben megyei értékké nyilvánította az ország egyetlen, és egyben utolsó lovas postását, mely Gátéron működik. Ezáltal akár a hungarikumok előszobájába, a Magyar Értéktárba is bekerülhet, onnan pedig egyenes út vezet a Hungarikumok Gyűjteményébe.

Itt az első infó a magyarérettségiről: Petőfiről kaptak szöveget a diákok

2017.05.08

Egy Petőfi-kötettel kapcsolatos interjút kell értelmezniük a magyarból középszinten érettségizőknek, majd egy humorról szóló érvelés és egy motivációs levél írása a feladat az írásbelin.

Újra Stadleré az akasztói stadion

2017.04.15

Stadler József hivatalos Facebook-oldalán számolt be arról, hogy visszavásárolta az akasztói stadiont.

Október 28. - animáció világnap a kecskeméti Otthon moziban

2017.10.24

Az animáció nemzetközi világnapja alkalmából 2017. október 28-án szombaton animációs rövidfilmek és sorozat epizódok peregnek a kecskeméti Otthon mozi filmvásznán. Aki lemaradt vagy újra nézné az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) legkedveltebb filmjeit az most megteheti.

Az interneten is vásárolhatunk kecskeméti parkolóbérletet

2017.10.23

Az újításnak köszönhetően 2017. december 1-től a rendszámra szóló bérletek többsége – a gépjármű regisztrációját követően – megvásárolható a városrendészet honlapján.

Mégiscsak rendezne olimpiát Budapest

2017.10.19

A MOB elnöke a 2032-es játékokat jelölte meg célként.

Őszi darules a szegedi Fehér-tónál

2017.10.18

A hazai daruvonulási útvonal egyik legfontosabb állomása a szegedi Fehér-tó környéke. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetője segítségével felejthetetlen élményben lehet részünk, miközben darvak ezrei szállnak el a fejünk felett.

Bitófával fenyegették a nagykőrösi fideszeseket

2017.09.28

Zaklatás gyanújával indított nyomozást a rendőrség a Jobbik által támogatott nagykőrösi polgármesterjelölt internetes ámokfutása miatt – értesült a PestiSrácok.hu.

A bajai csapat is dobogós helyen végzett

2017.09.27

Böhönyén rendezték meg a VII. Országos Kismotorfecskendő-Szerelési Bajnokság nyolcadik, egyben az évad záró fordulóját a hétvégén

Új elnök a Csiperó élén

2017.08.31

2017. augusztus 30-án Közgyűlést tartott az Európa Jövője Egyesület, ahol új elnököt választottak a májusban elhunyt Farkas Gábor helyére.

Gál Szilvia lett Orgovány polgármestere

2017.07.17

Az időközi voksoláson új képviselő-testületet is választottak. A hat képviselő helyre huszonöten pályáztak.

Idén a magyarok fele tervez nyaralást

2017.06.16

A GfK országosan 1000 fő megkérdezésével kutatta a hazai lakosság idei nyaralási terveit. A válaszok szerint idén minden második honfitársunk tervez üdülni.

Bugaci gazdászlány a "2017-es Gazdász Szépe" verseny dobogóján!

2017.06.02

Megválasztották a 2017-es Gazdász Szépét. Idén a harmadik helyen végzett a tavalyi verseny kiírásának győztese. Ő pedig nem más, mint Kengyel Alexandra, Bugacról.

2017 - Nagyon rendben van Kiskőrös

2017.05.22

A hétvégén ünnepelte Kiskőrös a város alapításának a 299. évfordulóját. A három napos rendezvény során egy rendkívül kedves rendezvénysorozat zajlott le, amely eseménysort itt is a polgármesteri karmesteri pálca vezényelte. Jelenleg Bács-Kiskun megye talán legélhetőbb városává vált Kiskőrös, aminek a polgármesterét Domonyi Lászlót kérdeztük meg a jelenről és a jövőről a főtéri forgatagban egy tea mellett:

Így lehet országos brandet építeni Magyarországon

2017.05.17

2017. május 12-14. között a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) szervezésében Visegrádon került megrendezésre a Fiatal Vállalkozók Hétvégéje. A három napos rendezvény során az érdeklődők a Szentkirályi Ásványvíz alapítójával, Balogh Leventével is találkozhattak, aki elárulta, hogyan építhetünk országos márkát.

Font Gábor nyitja meg a Szegedi Borfesztivált

2017.05.09

Az ország talán legnagyobb méretű borfesztiváljára 2017. május 12-21. között kerül sor Szegeden, amely rangos eseményt ezúttal a szerencsére jól ismert soltvadkerti Font Pincészet borásza Font Gábor nyit meg. A borászat igazán méltó, hogy a rendezvényt megnyissa, hiszen lassan 15 éve menetel előre, évről-évre több és több díjat elismerést bezsebelve boraikkal.

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2017.04.16

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe; húsvét vasárnapján a keresztény egyházak Jézus feltámadására emlékeznek, s országszerte szentmiséket, istentiszteleteket tartanak.

A Parlamentben találta meg álmai otthonát a bajai lány

2017.04.01

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka ezen a hétvégén költözik be a Parlamentbe.