Tűzmegelőzési Bizottság alakult Bács-Kiskun megyében
Alakuló üléssel kezdte meg munkáját a Bács-Kiskun Megyei
Tűzmegelőzési Bizottság január 30-án. A szervezet célja, hogy
tevékenységével felhívja a figyelmet a tűz elleni védekezés
fontosságára, a tűzmegelőzési feladatok ellátásának támogatásával,
javítva a megye közbiztonságát.
A rendezvényt Dr. Farkasinszki Lóránt tű. alezredes, a Bács-Kiskun
Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, mint a Megyei
Tűzmegelőzési Bizottság elnöke nyitotta meg. Beszédéből megtudhatták a
jelenlévők, hogy az elmúlt évhez képest megnövekedett hazánkban a
tűzesetek száma. A lakóingatlanokban és a gazdasági szereplők
vagyontárgyaiban évente országosan tízmilliárdos nagyságrendben
keletkeznek károk tűz következtében. Évente legalább száz ember hal meg
tűzesetekben, és tízszer ennyien sérülnek meg ezek során. Az ipari
ágazatot is jelentős károk érik a tüzek miatt, a termeléskiesés okozta
veszteség a tűzkár értékének többszázszorosa is lehet.
A nyitóbeszédet követően Gyapjas János tű. őrnagy, a Bács-Kiskun
Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese, a Megyei
Tűzmegelőzési Bizottság alelnöke ismertette a bizottság felépítésének és
működésének részleteit.
A Megyei Tűzmegelőzési Bizottság az Elnökségből és a Koordinációs
Testületből áll. A bizottság elnöke Dr. Farkasinszki Lóránt tű.
alezredes, megyei igazgató. Társelnökök: Dr. Kerényi János
kormánymegbízott, Bányai Gábor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke,
valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára
által jelölt Gönczi László E.ON Földgáz Storage Zrt. vezető szakértője. A
Koordinációs Testületbe olyan civil szervezetek, magánszemélyek kaptak
meghívást, akik javaslataikkal, tevékenységükkel hatékonyan tudják
segíteni a Megyei Tűzmegelőzési Bizottságot céljai elérésében. A
Koordinációs Testület félévente legalább egyszer, a munkabizottságok a
feladatok végrehajtásának függvényében üléseznek.
Összesen kilenc munkabizottság alakult, három már februárban megkezdi a munkát:
• Lakóépületek tűzvédelme (benne a tüzelő fűtő berendezés, CO témakör is),
• Szabadtéri tüzek megelőzése, kárelhárítás,
• Lakosságtájékoztatás, média.
Továbbá a Megyei Tűzmegelőzési Bizottság keretein belül megalakult a
Tűzvédelmi Szolgáltatók Kollégiuma, amely a megyében tevékenykedő
tűzvédelmi szolgáltatókat akarja megszólítani rendszeres
kommunikációval, továbbképzésekkel.
Az igazgatóhelyettes beszédében szólt arról is, hogy megyénkben
jelentős problémát okoznak a szabadtéri tüzek. Az erdő, vegetációs
tüzekkel kapcsolatos tűzoltói beavatkozások száma sajnos jelentősen
megnövekedtek a tavalyi számokhoz képest. (2011-ben 657, 2012-ben 1088
eset). A száraz növényzetben és avarban keletkezett tüzek kiemelkedően
nagy száma a tavaszi, kora nyári időszakra tehetőek. Számos esetben egy
kis odafigyeléssel megelőzhetőek lettek volna ezek a káresetek. A
természet, a környezet rendkívül lassan regenerálódik egy jelentősebb
ökológiai pusztítás után. Ezért a 2012 végén alakult Országos
Tűzmegelőzési Bizottság, és a mintájára létrehozott Bács-Kiskun Megyei
Tűzmegelőzési Bizottság célja hatékony megelőzéssel csökkenteni ezeket a
károkat.
forrás: http://bacs.katasztrofavedelem.hu