A súlyos árvízhelyzetre való tekintettel az MSZP Bács-Kiskun megyei szervezete mától minden pártpolitikai aktivitását felfüggeszti mindaddig, amíg az országot fenyegető veszélyhelyzet el nem hárul. A következő napokban mind az MSZP helyi akciói és sajtótájékoztatói, mind pedig az utcai kitelepülések és aláírásgyűjtések szünetelni fognak.
A Bács-Kiskun megyei MSZP arra kéri tagjait és szimpatizánsait, hogy a hivatásos védelmi szervekkel együttműködve a következő napokban minden mozgósítható eszközzel segítsék az árvíz sújtotta településeken élőket.
az MSZP Bács-Kiskun Megyei Területi Szövetsége
A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése; a Dísz téren teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház.
A Colas és a Délút konzorciuma elkészült a SZTE Science Park működését lehetővé tevő nagyszabású közmű- és háttérmunkálatokkal.