A kormány a béremelésekkel vonzóbbá kívánja tenni az egészségügyi pályát a fiatalok számára is, tanulmányaikat középiskolai és egyetemi szinten ösztöndíjakkal segíti.
A kormány azon dolgozik, hogy folytatni tudja az egészségügyben dolgozók béremelését, a kórházakat pedig 700 milliárd forintból fejleszti a következő években - írta vasárnapi közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága.
A Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulójára kiadott közlemény július 1-jét a magyar egészségügy legnagyobb ünnepének nevezi és köszönetet mond a csaknem 170 ezer szakdolgozónak és orvosnak, valamint a gazdasági-műszaki területeken dolgozóknak a betegekért végzett munkájukért.
A hamarosan induló népegészségügyi cselekvési program az emberek egészségéről és a népbetegségekkel szembeni védelméről fog szólni, a kórházépületek felújítása és bővítése mellett folytatódnak a betegellátás színvonalát javító fejlesztések, a kórházak pedig új eszközöket és készülékeket kapnak.
Elindult a főváros történetének legnagyobb kórházfejlesztési programja, a kormány pedig 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket. Ennek megfelelően - mint írták - 2019-ben 647 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint 2010-ben. A kormány vállalásának megfelelően az egészségügyi szakdolgozók bére 2016 és 2019 között átlagosan 65 százalékkal nő - ebből a következő évre 8 százalékos béremelés esik -, a szakorvosok bére pedig 207 ezer forinttal nőtt az elmúlt 2 évben - olvasható a közleményben.
A Duna Group közép-kelet-európai üzletfejlesztési stratégiájának részeként újabb akvizíciók zárultak le Csehországban és Romániában. A Duna Aszfalt Zrt. a VALCANO a.s. és az SC EURO STRADA SRL társaságok felvásárlásával erősítette jelenlétét a térségben. Mindkét cég meghatározó és elismert szereplője saját nemzeti építőipari piacának.
Mintegy egymilliárd forintból épült meg a létesítmény.