A San Diegó-i nemzetközi verseny teljes költsége 1,3 millió forint, ezért amellett, hogy Norbert naponta csomagoló munkát végzett, több mint 4 hónapon át nem volt szinte egy szabadnapja sem, hogy összegyűjtse a pénzt: Baranya és Bács-Kiskun megyei iskolákban és óvodákban hajtogatott lufit gyerekeknek.
Összegyűlt a pénze Lakatos Norbertnek, így a "Vaklufis" biztosan részt fog venni a világ legnagyobb lufihajtogató versenyén.
Norbert egy kedves figurával nevezett az amerikai versenyre, ugyanis egy különleges vakvezető kutyát fog hajtogatni 15 lufi felhasználásával 40 perc alatt. Választása nem meglepő, hiszen a mindennapokban egy igazi vakvezető kutya segíti, Tami, akit a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola képzett ki.
„Különleges vakvezető kutya lesz, nyakörv és biléta lesz rajta, no meg egy sárga pöttyös labda a szájában” – mondta Norbert.
A márciusi négynapos versenyen összesen 2 ezer induló lesz. Norbert elmondta, hogy nem fogják figyelembe venni az értékeléskor, hogy nem lát. Így volt ez nemrég, amikor egyedüliként a világon sikeres nemzetközi lufihajtogató vizsgát tett. Nem vár magától dobogós helyezést, a lehető legjobban szeretné lehajtogatni három figuráját a rendelkezésre álló időn belül.
„2016-ban Szlovéniában vettem részt egy versenyen. Emlékezetes nekem, hogy amikor a hangosbemondó szétkürtölte, hogy látássérült versenyző következik, vagy kétszázan gyűltek körém tapsolva, a verseny végén 3 percig tapsoltak. Tudom, hogy San Diegóban sokkal többen lesznek, és még több embernek mutathatom meg a tudásom” – tette hozzá.
forrás: blikk.hu
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.