Mit tanulhatunk az elmúlt tíz év lengyel stadionépítéseiből?

Magyarország 2014 szeptemberében elnyerte a 2020-as foci-Eb rendezési jogát, ezzel most először lesz házigazda egy nagy futball világversenyen, s ez még azzal együtt is jelentős mérföldkő, hogy ezúttal összesen 13 városban rendezik az Eb-t. Ehhez kapcsolódóan hazánk stadionfejlesztési hullámának legnagyobb lépése indult el tavaly az új, 60 ezres nemzeti aréna, a Puskás-stadion kivitelezésére kiírt közbeszerzéssel – hamarosan pedig számíthatunk a nyertes kivitelező kihirdetésére is.

Az építendő nemzeti stadion és a Magyarországon zajló, összesen körülbelül harmincöt stadiont érintő építési és rekonstrukciós sorozat jövőjét kutatva Michał Karaś, a stadiumdb.com lengyel híroldal és stadionadatbázis szerkesztője segítségével megvizsgáltuk a lengyel stadionépítést: Lengyelországban az elmúlt tíz évben szintén nagyon jelentős futball beruházásokat hajtottak végre (beleértve egy nemzeti stadion építését), Európa-bajnokságot is rendeztek, valamint jelenleg a sportág világranglistájának 15. helyén állnak. Vajon milyen tanulságokat vonhatunk le a lengyelek tapasztalataiból?

 

A kezdeteket nemzeti szintű lelkesedés övezte

A rendszerváltás után először 2006-ban építettek stadiont Lengyelországban, ez volt Kielce 15 ezer férőhelyes arénája. A beruházás országszerte nagy népszerűségnek örvendett, hiszen ekkor épült meg az ország első modern futball létesítménye, amely már nem csupán a Lengyel labdarúgó-szövetség, hanem az UEFA standardjának is megfelelt. Az építkezést a helyi önkormányzat finanszírozta, s mindez egy országos stadionépítési hullám kezdetét jelentette.

Kielce után sok nagyváros szintén szeretett volna saját stadionnal büszkélkedni, s a folyamatot katalizálta, hogy Lengyelország Ukrajnával közösen indult a 2012-es foci Európa-bajnokság rendezési jogáért, amit 2007-ben el is nyertek. Számtalan terv készült el, a városok egymással versengve álltak elő a grandiózusnál grandiózusabb koncepciókkal. Kiderült, hogy Lengyelország akár egyedül is megrendezhetné a bajnokságot, mivel 16 város rendelkezett a stadionépítéshez szükséges pénzügyi kerettel, s mi több, az építési hajlandóság sem hiányzott. Az UEFA-nak 2009-ben azonban négy lengyel helyszínt kellett kiválasztania: Varsó, Wrocław, Poznań és Gdansk városában épült 40 ezer főnél nagyobb kapacitású stadion. Ezeket az építkezéseket a kormány a szükséges pénz 25 százalékával támogatta, a fennmaradó összeget pedig az önkormányzatok tették hozzá.

 

 

Az eredeti követelményrendszerben foglaltak alapján elég lett volna minimum 30 ezer férőhelyes stadionokat építeni, azonban a Lengyel labdarúgó-szövetség állítása szerint az UEFA csak akkor egyezett bele a lengyel-ukrán rendezésbe, ha a kapacitást legalább negyvenezerre emelik mind a négy építendő stadion esetében. Ezt egyébként jócskán felül is múlta a fővárosban épített nemzeti stadion (PGE Narodowy), mely 58 ezer férőhellyel rendelkezik, s 2012 januárjában adták át.

A négy nagy stadion megépülése azonban csak a kezdete volt az építkezési hullámnak, s azóta országszerte számos további, bár kisebb stadion jött létre: kapacitásuk többnyire tízezer és harmincezer fő között mozog. Az építkezést szinte minden esetben a helyi önkormányzatok kezdeményezték és finanszírozták, mivel senki sem akart lemaradni az ország, illetve a labdarúgó liga többi részéhez képest. Természetesen sok helyen elindult a már meglévő létesítmények felújítása, illetve bővítése is. 2006-tól napjainkig összesen mintegy harminc stadion épült meg vagy esett át jelentős rekonstrukción Lengyelország szerte.

 

A fordulat: amikor a megépült stadion túl nagy

Az első időszakot jellemző jelentős lelkesedés akkor kezdett alábbhagyni, amikor kiderült, hogy sajnos a legnagyobb stadionokat rendszeresen nem sikerül megtölteni. Wrocław 42 ezres arénája a megépülése után (természetesen magától az Európa-bajnokságtól eltekintve) 12-13 ezres látogatottságot produkált meccsenként, mostanra ez a szám azonban átlagosan nyolcezerre csökkent, az eddigi legalacsonyabb nézőszám pedig mindössze háromezer volt. A csökkenés annak ellenére megfigyelhető, hogy a város csapata, a WKS Śląsk sok év gyengélkedés után 2012-ben megnyerte a lengyel labdarúgó-szuperkupát. A stadion üzemeltetési költségeit nem fedezik a bevételek, minden évben 34 millió zlotyi (azaz közel 2,5 milliárd forint) veszteséget termel, s mostanra maga a klub is a csőd szélén áll. Karaś szerint sokkal jobb lehetett volna a helyzet, ha kellő figyelmet fordítanak a stadion marketingjére és a reklámokra.

 

A lengyel stadionok átlagos kihasználtsága (látogatottság/kapacitás) megnyitásuktól kezdve, a ligamérkőzéseken (forrás: stadiumdb.com)

A részletes, szezonokra bontott adatok cikkünk végén letölthetők.

Stadion neve	Klub	Átadás éve	Kapacitás	Kihasználtság
INEA Stadion	Lech Poznan	2010	42.837	44%
Stadion Wrocław	Śląsk	2011	42.771	28%
Stadion Energa	Lechia Gdańsk	2011	41.620	36%
Stadion H. Reymana	Wisła Kraków	2011	33.130	40%
Stadion Wojska Polskiego	Legia Warszawa	2011	30.967	61%
Arena Zabrze	Górnik Zabrze	2016	24.563	36%
Stadion Miejski	Jagiellonia Białystok	2014	22.386	52%
Stadion Zagłębia	Zagłębie Lubin	2009	16.086	40%
Kolporter Arena	Kielce	2006	15.500	45%
Stadion GOSiR	Arka Gdynia	2011	15.139	27%
Stadion Miejski	GKS Tychy	2015	15.150	42%
Stadion Miejski	Bielsko-Biała	2015	15.076	42%
Stadion Cracovii	Cracovia	2011	14.572	55%
Stadion Piasta	Piast Gliwice	2011	10.037	54%

 

A négy legnagyobb stadion mindig túl nagy lesz Lengyelország számára – véli Karaś. Azok az önkormányzatok, melyek városában még nem épült stadion, szintén egyre óvatosabbak: Katowice például eredetileg 22 ezres arénát tervezett, de végül 12 ezres befogadóképesség mellett döntöttek, mely szükség esetén 15 ezerig bővíthető. Három további városban is racionalizálási folyamat zajlik.

 

Új stadion versus üres stadion

Hogyan lehet(ett volna) az üresedést elkerülni? Karaś elmondta, hogy minden új létesítmény átadása után körülbelül másfél évig érvényesül a statisztikailag is kimutatható „új stadion hatás.” Rengeteg ember kíváncsi a stadionra, s ezért a látogatottság legalább 50 százalékkal emelkedik. Azonban, ha a látogatók egyre többször tapasztalják, hogy sok körülöttük az üresen maradt szék, úgy tűnhet, nem érdemes odajárni, nincs jó hangulat: lassan fellép az „üres stadion hatás”, s csökken a látogatási kedv. A két, egymással ellentétes irányú effektus a lengyel arénák esetében jól megfigyelhető volt.

 

 

Lengyelországban egy további tényező is megnehezítette, hogy az új stadionok megtelhessenek. A 2012-es Európa-bajnokság rendezését beárnyékolta, hogy a nemzetközi közvélemény szemében Lengyelország a futball-huliganizmus egyik tűzfészkeként jelent meg. Ennek ellensúlyozására egyre szigorúbb szabályozásokat vezettek be: hogy a meccsekre bejussanak, a nézőknek klubonként külön rajongói azonosítókártyát kellett csináltatniuk, ami rengeteg macerával járt az olyan, átlagos drukker számára, aki több stadionban, az ország több pontján szeretett volna meccset nézni. Ezt egyfajta stigmatizációként élték meg a szurkolók, amin az sem enyhített, hogy számos esetben még túlbuzgó rendőri fellépés áldozataivá is váltak.

Az olykor túlságosan nagyra nőtt arénák megfelelő marketingjének hiányát és a súlyos stigmát a mai napig nyögik a lengyelek: ezekre a tényezőkre Magyarországon is fontos lesz odafigyelni.

 

Öröm az ürömben: a nemzeti stadion sikertörténete

A már korábban említett varsói nemzeti stadion (lengyel nevén Stadion Narodowy) a Dziesięciolecia stadion lebontása után, annak helyén épült fel, a többi stadionnal ellentétben nem önkormányzati, hanem állami forrásból, s azóta is a sportminisztérium üzemelteti. Bár számos negatívummal terhelve indult a története, később mégis sikerült az ügyet jó irányba fordítani. Építése 2009-ben indult, 2012. februári átadása pedig több mint fél éves csúszást jelentett az eredetileg tervezetthez képest, ám a kivitelezési munkák ezután még csaknem két évig folytatódtak az eredeti generálkivitelező csődje miatt. A folyamat során a költségek több százmillió zlotyival emelkedtek: a végső összeg elérte a 2 milliárd zlotyit, azaz a 144 milliárd forintot (mai zlotyi-forint árfolyamon számolva). Mindez nem kevés negatív sajtóvisszhangot kapott, mely közrejátszhatott abban, hogy a megnyitás utáni első év sem sikerült eredményesen.

 

 

2013 óta viszont megváltozott a helyzet: mostanra a nemzeti stadion az egyetlen az Európa-bajnokságra készült négy nagy aréna közül, amely profitot termel. Ebben a focinak csak részszerep jut – a Stadion Narodowy 18-28 nagy rendezvénynek ad otthont minden évben, amiből azonban mindössze hat vagy hét a focimeccs. Focipályát csak ideiglenesen, néhány hétre telepítenek bele, arra az időszakra, amíg a nemzeti válogatott lejátssza meccseit, illetve a lengyel kupadöntőt is mindig itt rendezik. Ezek a mérkőzések kivétel nélkül legalább 30-40 ezer nézőt vonzanak. Az év többi részében a százezer négyzetméternyi padló és a több mint kétszáz sky box koncertek, expók és más események helyszíne, melyekhez Varsó pezsgő kulturális és üzleti élete ideális hátteret nyújt.

Van még egy tényező, amely jelentős mértékben hozzájárul a lengyel nemzeti stadion profitábilis működéséhez: az aréna a Polska Grupa Energetyczna állami villamosenergia vállalat, röviden PGE nevét viseli, s Karaś szerint a névadó szponzor nélkül nem volna nyereséges.

 

Stadionépítés a szórakoztatóipar és a sport tükrében

Természetesen nem a nemzeti stadion az egyetlen, amelyet más rendezvényekhez is használnak. Lengyelország szórakoztatóipari piacának kínálata egy-két évtizeddel ezelőtt jóval korlátozottabb volt, a sok új és nagy aréna azonban lehetővé tette, hogy igazi világsztárok is eljöjjenek koncertezni, ráadásul közben a lengyelek életszínvonala is emelkedett annyit, hogy meg tudják fizetni a belépőjegyek árát. Ez az üzemeltetőknek is igazán megéri, hiszen egy koncertjegyért adott esetben akár tízszer annyi pénzt is elkérhetnek, mint egy átlagos focimeccs belépőért. Az Eb-re épített nagy stadionok mindegyikében van évente egy-két nagy fellépés (ezek nélkül bajban is lennének az üzemeltetők), de már a 15 ezres befogadóképességű arénák is elegendőek sok sztár számára.

 

 

Ami a stadionok tömegsportra gyakorolt hatását illeti, Michał Karaś szerint ez elenyésző. Az élsport kevés embert motivál arra, hogy maga is sportoljon a mindennapokban, ezt sokkal inkább helyi közösségi kezdeményezésekkel lehet elérni. A foci népszerűsége viszont egyértelműen növekedett Lengyelországban, hiszen a nemzeti csapat teljesítménye már nagyon régen nem volt ennyire kiemelkedő. Ráadásul az Európa-bajnokság után az akkori kormány szimbolikusan 2012 focipálya építését rendelte el országszerte, mely központi költségvetésből történt, a fenntartás pedig az önkormányzatok kezébe került. Párhuzamosan egy utánpótlásnevelési programot is elindítottak, s az ehhez kapcsolódó, nagy márkák által szponzorált bajnokságon több mint 160 ezer gyerek vesz részt évente. Ebben a programban nevelkedett például a jelenlegi nemzeti válogatott egyik sztárja, Arkadiusz Milik: az ő és a hozzá hasonló bajnokok sikere sok-sok gyereket inspirál.

 

 

Más sportok nem kapnak ekkora figyelmet, s ezt néhányan nehezményezik: korábban igen sikeres volt a lengyel atlétika, de szinte az összes megépült vagy épülő aréna futball-specifikus. Gdynia kapott ugyan egy háromezer férőhelyes nemzeti rögbistadiont, valamint a Lengyelországban népszerű speedwaynek is épülnek új létesítmények, de a futball és más sport egy arénában történő kombinálása nemigen fordul elő.

 

Az építkezés terén már most jobban állunk

Michał Karaś elismerően szólt a magyar stadionépítésről építőipari tekintetben: úgy vélte, nálunk sokkal gyorsabban és hatékonyabban zajlanak az építkezések, mint ahogy Lengyelországban történt. Ott sok pénzt elpazaroltak többek között azzal, hogy nem a megfelelő tervezőt választották, így az elkészült létesítmények nem használhatók ki ideális módon és mértékben. A nálunk alkalmazott, előre gyártott elemek helyett ráadásul mindent az építkezés helyszínén készítettek el, ami tovább drágította a folyamatot. Az építőipar ciklikussága az ottani kivitelezőket is sújtotta: a stadionépítés után több cég csődbement következő projekt hiányában, illetve a nemzeti stadion esetében a csőd már az építkezés közben bekövetkezett, s néhány alvállalkozót a mai napig nem fizettek ki.

 

 

A lengyel tapasztalatokat összegezve elmondhatjuk tehát, hogy lehet jó üzlet a stadionépítés, ám a nagyméretű beruházásokat minden esetben alaposan átgondolt stratégia mentén kell végrehajtani, és nagyon fontos több oldalról – reklám és marketing, koncertek és rendezvények, a stadion jó megközelíthetősége mind a be-, mind az odajutást illetően, utánpótlásnevelés – támogatni.

Antal Zsófia