2024.10.15, Kedd
A (gazdag) erdészek hete van

A (gazdag) erdészek hete van

baja.hu

2016.10.06. 06:13

Mint néhány ellenzéki lapnak köszönhetően mára közismert tény, hogy a nagy állami erdészetek igen jól vannak eleresztve szerte szép hazában, így örüljünk velük ezen a héten!

Az Erdők Hete rendezvénysorozat huszadik alkalommal várja a látogatókat október 3-9. között Magyarországon. Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés az idén mintegy 50 helyszínen, közel 150 programmal hívja az erdőt szeretőket a természetbe.

A pörbölyi Gemenc Erdészeti Erdei Iskola október 3-7. között minden nap 6-8 általános iskolai osztályt és óvodás csoportot fogad  a környékbeli településekről. Minden csoport előre egyeztetett, egyedi programot bonyolít le.

Erdőjárás erdészekkel erdei vasúton és gyalog, kézműves foglalkozások, mézkóstoló a Méhészeti Gyűjteményben, halászháló kötés a Halászati Kiállításon, játékos feladatok a Molnárka interaktív tanösvényen, Gemenc kincsei a pörbölyi kiállításon. A tanárok többféle foglalkozásból állíthatják össze az osztályuk számára legmegfelelőbb programot.

Október 8-án, szombaton pedig a Veránka-szigeten túrázhatnak az Avartaposó túra résztvevői.

A Gemenc Zrt. célja, hogy ezen a héten is minél több gyermek ismerkedhessen meg az erdő növény- és állatvilágával, a gemenci erdészek munkájával.

Fedezd fel az erdőt az erdészekkel! Az Erdők Hete jelmondata jól összefoglalja az 1997 óta rendszeresen megszervezett program fő céljait. A rendezvénysorozat a Magyarország területének egyötödét borító erdőállomány páratlan gazdagságát, közjóléti és a nemzeti vagyonban betöltött szerepét hivatott megismertetni a legszélesebb nyilvánossággal. Felfedeznivaló pedig bőven akad, hiszen 2010 óta csak a 22 magyar állami erdőgazdaság több mint 15 milliárd forintot fordított közjóléti és turisztikai fejlesztésekre. 52 kilátót, 66 szálláshelyet, 29 erdei iskolát, több mint 160 erdei kiránduló- és pihenőhelyet alakítottak ki, vagy újítottak fel. 

Ajánló