2024.03.28, Csütörtök

Közel 156 milliós segítség érkezik a kiskunhalasi Semmelweis Kórházba

2016.06.09. 16:35

Hirdetés

Aláírták a támogatási szerződést, egy különleges lehetőséget kap a halasi kórház. Uniós segítséggel 155.981.481 forint, értékben utófinanszírozást kapnak korábban már elvégzett beruházásokra. Az intézménynek jól jön ez a segítség, hiszen ebből például újabb eszközbeszerzésekre nyílhat mód.A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban megvalósult eszköz- és mobília beszerzés és kapcsolódó egyéb már megvalósult infrastrukturális beruházások címen futó - TIOP-2.2.8.A-15/1-2016-0057 – programba több olyan beruházás és beszerzés is bekerül, amit az intézmény az elmúlt időszakban saját forrásokból valósított meg – jelentette be a hírt dr. Romhányi Zoltán a kórház főigazgatója .

Ilyen például a patológia 2015 szeptemberében átadott épülete. A régi fogtechnika épületét alakították át erre a célra. A patológia négy évtized után költözhetett át a mai kor követelményeinek megfelelő körülmények közé, a régi hely már szinte alkalmatlan volt a feladat ellátására. A beruházásnak köszönhetően az elhunytakkal kapcsolatos ügyek intézése is méltóbb körülmények közé került. Ám a patológián még dolgoznak régi eszközök, berendezések. A közel 156 milliós utófinanszírozás jóvoltából talán ezen a helyzeten is tud majd változtatni a kórház. E mellett a programba a kórház bevonja a bőrgyógyászat szintén felújított épületét, illetve orvosi műszerek, ápolási eszközök, bútorok és informatikai eszközök beszerzését is – sorolta Dr. Lengyel János orvosigazgató. A halasi kórház projektjének kezdési időpontja: 2009. 01. 01. A projekt befejezése: 2015. 12. 31. A megvalósítandó európai uniós fejlesztés a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program „2. Egészségügyi infrastruktúra fejlesztése” prioritáshoz kapcsolódik. A célokat Varjú József projektmenedzser ismertette: a program célja, a 2007-2015 között nem uniós költségvetésből megvalósult kórházak által végrehajtott infrastrukturális beruházások támogatása, a szakmai szolgáltatások elérhetőségének és minőségének területi kiegyenlítése, illetve a szolgáltatásterületi igényekhez való igazítása. A konstrukció hosszú távú, közvetett célja pedig a jó minőségű és hatékony egészségügyi szolgáltatások elérhetőségének javításával a munkavégző képesség gyorsabb helyreállítása, s ez által a munkavállalók munkaerő piaci esélyeinek javítása.

forrás: halasmedia.hu

Galéria

KiskunhalasKiskunhalasSemmelweis Kórház