2019.11.20, Szerda
Sikeres Pályaválasztási Kiállítást tartottak Kiskunhalason
Illusztráció

Sikeres Pályaválasztási Kiállítást tartottak Kiskunhalason

kormanyhivatal.hu

2019.10.21. 17:12

Kiskunhalas volt a következő állomása a Jövőd a tét! elnevezésű Pályaválasztási Kiállításnak, amelyet 2019. október 17-én tartottak a Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola sportcsarnokában.

Hirdetés

A kiállítást Dr. Havassy Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal igazgatója nyitotta meg, és köszöntötte a látogatókat.

Az én szakmám az én jövőm elnevezésű rajz- és fotópályázat díjazottjainak Kollár Péter, a Foglalkoztatási Főosztály vezetője adta át az ajándékcsomagokat.

A kiállításra – ahol 38 tanintézmény, illetve szervezet mutatkozott be – 11 iskolából 1018 fő érkezett, és tájékozódott a továbbtanulási lehetőségekről.

A Foglalkoztatási Szolgálat Kiskunhalas vonzáskörzetéből és a távolabb eső településekről közel 300 kisdiákot utaztatott a Kiskunhalasi helyszínre.

A fiatalok – a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében – mindhárom kiállításon, összesen tizennyolc helyszínen üzemlátogatáson is részt vehettek.

A kiskunhalasi céglátogatás keretében négy tanintézményből 150 fő, hét helyszínen vehetett részt:

  • TESCO Hipermarket;
  • Merkbau Kft.;
  • Kiskunhalasi Semmelweis Kórház;
  • Kamintherm Kft.;
  • Csipke Hotel Kft.;
  • Juhász Sándor ev.;
  • Térváz Kft.

A Pályaválasztási Kiállítás zárórendezvénye 2019. október 25–26-án Kecskeméten lesz a Messzi István Sportcsarnokban. 

A rendezvények minden helyszínen naponta 9.00–17.00 óráig, Kecskeméten pedig szombaton 9.00–14.00 óráig látogathatók.

KiskunhalasKiskunhalastovábbtanulásfelsőoktatásBács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

Hirdetés

Hirdetés