A mintegy 62 millió forint értékű beruházást a Püspöki Építőipari Kft. kivitelezi.
Kilátóval gazdagodik a megye középső részén fekvő Kiskunhalas városa – derül ki a Közbeszerzési Értesítő adataiból. A település meghatározó elemeként ismert épület Köztársaság utcai részét 1833 és 1834 között építtette Fischer Ádám, majd 1906-ban Hikisch Rezső és Kotál Henrik tervei alapján szecessziós épületszárnyakkal bővítették. A tetősíkja felé magasodik a beruházás által érintett lőrésszerű ablakokkal áttört tűztorony.
A projektben mintegy nettó 62 millió forintból többek között
A fejlesztés összesen 264 négyzetméternyi területet érint az épületben.
A kivitelezésre a helyi érdekeltéségű Püspöki Építő Kft.-n kívül a szintén kiskunhalasi Plan-and-Bau Plusz Kft. és a borotai Jedlik 1830 Kft. adott be pályázatot.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.