144 készülék van kint a külterületen élőknél. A változás miatt nekik nem lesz teendőjük. A riasztásokra továbbra is a mezőőrök fognak kimenni.
Pár napig még a Városházára érkeznek a segélykérő jelzések, de a hónap végén a Szociális Szolgáltató Központhoz költöztetik át a közösségi segélyhívó rendszer központját.
A százat is meghaladja évente a közösségi segélyhívóra érkező jelzések száma. A halasi diszpécserközpont az utóbbi években a városháza portájánál üzemelt, ám a tervek szerint hamarosan visszaköltöztetik régi helyére a Nyúl utcai Szociális Szolgáltató Központba. Itt is a nap 24 órájában fogadják majd a riasztásokat és indítják útnak a segítséget – tudtuk meg Juhász Györgytől a Szociális Szolgáltató Központ vezetőjétől.
144 főként külterületen élő személynél van ilyen készülék. A hívások életeket is mentettek az évek folyamán, de már tolvajt is fogtak ily módon. Főként élet és vagyonvédelmet szolgál a rendszer, de szociális problémákat is orvosolnak a segítségével. A diszpécserszolgálat márciustól üzemel majd az új helyén, de minden más marad az eddigi megszokott módon.
A közösségi segélyhívó iránt nagy az érdeklődés főként a tanyákon egyedül élő idős emberek részéről, hiszen csak egy gombot kell megnyomniuk a készüléken, ha például rosszul lesznek és segítségre van szükségük. Ha a jövőben forrás nyílna rá, szeretnék bővíteni a rendszert.
Kivételes mennyiségű szaktudás és tapasztalat gyűlt össze az M3-as metróvonal 5 és fél évig tartó rekonstrukciója alatt. A BKV szervezésében, a beruházás lezárásaként egész napos fórumon mutatták be a beruházó, a kivitelező és a résztvevő cégek szakemberei az elmúlt évek kihívásait, sikereit. A Magyar Építők az esemény médiapartnereként volt jelen.
Részletes adatok érkeztek a résfalazásról, a földmunkákról és arról is, hogy mikor rajtol el a talajszilárdítás.