2024.10.05, Szombat

Már 178 kamera figyeli Kiskunhalas utcáit, tereit

Halasmédia

2018.01.21. 09:34

Egyre több az olyan felderített rendőrségi ügy, ahol az elkövetőt egyértelműen ezen eszközök segítségével sikerült beazonosítani.

Minél több a kamera, annál nagyobb a visszatartó erő – mondják a szakemberek annak kapcsán, hogy az utóbbi két évben Kiskunhalas számos pontjára telepítettek térfigyelő kamerákat.

A kamerákat két ütemben helyezték ki a szakemberek. 2016-ban indult a folyamat és a tervek szerint ezekben a hetekben zárul a második fázis. Kiskunhalason összesen 68 helyszínen 178 kamera figyeli a közterületeket, forgalmas útszakaszokat. A helyszínek a rendőrséggel szorosan együttműködve lettek kijelölve, a legfrekventáltabb területekre tettünk kamerákat. Az elsődleges cél természetesen a bűnmegelőzés, hiszen a statisztikák szerint egyre komolyabb visszatartó erejük van ezeknek a műszaki berendezéseknek. Az is fontos, hogy ha mégis megtörténik egy szabálysértés vagy bűncselekmény, akkor így sokkal könnyebb beazonosítani és nyomon követni az elkövetőket – nyilatkozta weblapunknak Farkas Dániel, Kiskunhalas alpolgármestere.

A Közterület Felügyelet tagjai három nagyméretű monitoron látják, hogy a város egyes pontjain éppen mi történik. Mint mondják, az elmúlt időszakban több bűneset és baleset tisztázásában is nagy segítségükre volt a kamerahálózat, ami komoly technikai paraméterekkel rendelkezik, naponta kameránként 40 gigabájtnál is több adatot rögzítenek.

Egy nagyon összetett, komoly rendszerről van szó. A hálózat két- és négy megapixeles kamerákból áll össze, plusz ehhez jönnek a még komolyabb, 360 fokban körbeforgatható eszközök, amikkel akár 2-300 méter távolságból is tökéletesen használható képeket rögzíthetünk. Sötétedés után, éjszaka sincs nagy probléma, hisz a kamerákat olyan helyszínekre telepítettük, ahol az adott terület kellően be van világítva – számolt be a részletekről Víg Tibor, a Közterület Felügyelet csoportvezetője.

forrás: HalasMédia

KiskunhalasKiskunhalasközbiztonságtérfigyelő kamera