2024.03.29, Péntek

Félmilliárdot nyert a halasi református iskola

halasmedia.hu / Pozsgai Ákos

2016.11.28. 14:52

A halasi oktatási intézmények közül egy összegben soha ennyi pénzt még nem nyert egyik sem, mint most a Központi Református Általános Iskola fenntartója. A Kiskunhalasi Református Egyházközség 499 millió forintra pályázott infrastrukturális fejlesztésre, és száz százalékban elnyerte a kért támogatást, ráadásul egyetlen forint önrészre sem volt szükség hozzá.

Hirdetés

A közel félmilliárdos összegből az iskola történetének legkiemelkedőbb beruházása valósul meg, amely a tervek szerint jövő nyáron kezdődik el. Addig a szerződéskötés és a közbeszerzés zajlik.

Az elnyert pályázati pénzből 4 tanterem épül, ehhez tartozik majd egy tanári szoba konyhával és étkezővel, két szertár és egy csoportszoba is. Az udvar konyha felőli részén, a sportpálya végénél létesülő épületben kapnak majd helyet a karbantartók, egy tágas aula, az első emeleten egy rajz szaktanterem szertárral, a második emeleten pedig egy természettudományos laboratórium, szintén szertárral.

A két épületrészt egy liftes lépcsőház köti majd össze. Teljesen megújul az udvar is: a két sportpálya rekortán, a többi rész térkő borítást kap.

A jelenlegi játszótér helyére pedig szabadtéri fitness eszközök kerülnek, de új padokat is kihelyeznek majd, valamint virágokkal és dísznövényekkel fogják otthonossá tenni az iskola udvarát. Az ebédlő is új festést kap, kicserélik a járólapokat, valamint a vizesblokkokat is teljesen felújítják, és az épület tetejét alkalmassá teszik arra, hogy napelemeket telepíthessenek rá.

 

Jelentős összeg jut majd eszközvásárlásra is. A hat terem, tanári-, csoportszoba, négy szertár teljes berendezése, felszerelése, hat aktív tábla, 26 számítógép, több modern taneszköz , kerámiaégető kemence, hangtechnikai erősítőrendszer az iskolai ünnepségekre, mobil paravánok a kiállításokhoz képezik az eszközlista jelentős részét.

A laboratórium felszereltsége lehetőséget ad majd kémiai, fizikai kísérletek elvégzésére, biológiai folyamatok bemutatására. A rajz szaktanterem a művészeti képzés sokszínűségéhez szükséges feltételeket biztosítja majd, a tervek szerint lehet majd festeni, kerámiázni, fotózni, a számítógépes grafika alapjait is megismerhetik az ebbe az iskolába járó gyerekek – sorolta a jövő évben várható gigaberuházás részleteit Nagyné Lehoczki Zsuzsanna igazgatónő.

pályázatKiskunhalasKiskunhalasKözponti Református Általános Iskolainfrastrukturális fejlesztés