246 km-t futott, hogy megérintse Leonidasz király lábát

246 km kilométer hegyen-völgyön keresztül, 36 órás szintidővel. A világ legkeményebb futóversenye, nem vitás. Ez a Spartathlon, melyet 33 éve mindig szeptember utolsó hétvégéjén rendeznek meg. A Spárta-Athén távon számtalanszor bizonyítottak már a magyarok, hogy ultramaratonban (is) az élbolyhoz tartozunk.

A világ egyik leghíresebb futóversenyéről a kiskunhalasi Jeszenszky Péterrel beszélgettünk, aki a magyar csapat tagjaként 35 óra 32 perc alatt, szintidőn belül teljesítette a távot.

 

 

Egy nap kitalálta, hogy lefutja a maratont

Jeszenszky Péter 55 éves villamosmérnök, aki minden különösebb sportelőélet nélkül 20 évvel ezelőtt elhatározta, hogy lefutja a maratont. Élete első futóversenyén természetesen egyből maratonnal indított.

„Tizenegynéhány évvel ezelőtt Görögországban nyaraltunk a családommal, akkor kezdett érlelődni bennem a gondolat, hogy milyen jó lenne egyszer részt venni a Spartathlonon” – idézte fel.

„Ez az álmom most teljesült csak, korábban valószínűleg nem álltam még készen az indulásra.”

Mi az a Spartathlon?

Egy ókori történetnek állít emléket, mikor is Hérodotosz írása szerint időszámításunk előtt 490-ben egy Pheidippidész nevű futár Athénból Spártába futott, hogy segítséget kérjen a perzsák elleni háborúhoz. A verseny az eredeti történelmi 245,3 km-es útvonalon halad, és a szervezők 36 órát adnak a teljesítésre, mivel a fennmaradt írások szerint a futár is ennyi idő alatt teljesítette.

 

 

„Egy alföldinek a 3000 m szintkülönbség a legnehezebb”

Szeptember végén már „csak” 30 fok körüli nappali hőmérséklettel kellett küzdeni a futóknak, éjjel viszont komfortos 17-18 fok volt, ami hajnalra hűlt csak le. A hegyekkel már meggyűlt a baja Jeszenszky Péternek.

„Egy alföldinek a 3000 m szintkülönbség a legnehezebb, erre nehéz itthon felkészülni. A nyáron Sopronban töltöttünk pár napot, ott gyakoroltam, keresztül-kasul futottam a hegyeket. Végül a vártnál jobban bírtam az emelkedőket” – árulta el.

Arra a kérdésre, hogy fizikálisan vagy mentálisan volt-e nehezebb a verseny, arra egyértelműen azt válaszolta, hogy „fejben a megterhelőbb”.

A versenyt nehezíti, hogy nem csak a 36 órás szintidőt kell teljesíteni, de a köztes ellenőrző pontokon is vannak teljesítendő részidők. Éppen ezért sokan nem is érnek be a célba, a versenyzőknek általában a fele lemorzsolódik útközben. Idén a 15 fős magyar csapatból 10-en értek be. Nagy Katalin, igaz USA színekben, a nők között meg is nyerte a versenyt, a férfiak közül is csak hárman tudták megelőzni.

 

 

Futott, látott, visszamenne

Péter az ultrafutást „fellángoló szerelemnek” nevezte, ami néha kihuny, és akár hosszabb időre is felhagy vele. Persze a formájából ekkor sem esik ki, hiszen van egy „állandó szerelme”, a triatlon. Már 16-szor ért célba Ironman triatlon versenyen.

„A Spartathlon egyszeri kalandnak indult, de annyira tetszett, hogy szeretnék még visszamenni és újból indulni rajta. Idén csak annyi célom volt, hogy szintidőn belül teljesítsek” – mondta.

„A versenyre való felkészülésemet és kijutásomat a családomon kívül többen is segítették. Kiemelném közülük a Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft-t, ahol a cég vezetése megkeresésemre azonnal mellém állt és nem csak erkölcsileg, de anyagilag is támogattak. De rajtuk kívül több magánszemélytől is kaptam kisebb segítséget” – válaszolta a kérdésre, hogy teljesen önerőből finanszírozta-e a versenyzését.

 

Ezek után nem is tudom, milyen újabb célt tűzhetne ki maga elé az ultramaratonista. Talán a Kínai Nagy Fal Maratont, ami ugyan távolságban nem kihívás, de mindenképpen egyedülálló helyszín lehetne.

 

Kiss Mónika