Továbbra is folyik a határvadászok toborzása a megyében. 18 órától pedig lakossági fórum lesz a népszavazásról Kiskunhalason.
A Készenléti Rendőrség a Kiskunhalas, Mártírok útjai épületében szeptember 21-én délelőtt nyílt napot tart, amelyre várják a határvadász-képzés iránt érdeklődőket.
A rendezvényen a hivatásos szolgálat iránt érdeklődők betekintést nyerhetnek a Készenléti Rendőrség mindennapi munkájába, megismerkedhetnek szolgálati felszereléseikkel, ruházati és taktikai bemutatón is részt vehetnek, valamint lehetőségük nyílik személyesen feltenni kérdéseiket és beszélgethetnek a szakképzett munkatársakkal.
Akik ezen a rendezvényen nem tudnak részt venni, szeptember 23-án Jánoshalmán is találkozhatnak a toborzó csoporttal a Járási Szüreti Expo 2016 elnevezésű rendezvényen, illetve továbbra is minden nagyobb szervezett programon a megyében.
Kiskunhalason ma 18 órától Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Bányai Gábor, országgyűlési képviselő lakossági fórumot tart a Közösségek Házában (Kiskunhalas, Sétáló utca 8.) Védjük Meg Magyarországot! címmel a kényszerbetelepítés elleni népszavazásról.
Megmutatjuk a SWIETELSKY Vasúttechnika által kivitelezett részeket az M3-as metró nemrég elkészült Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon.
A nyugatról átvett képzési formák és a legújabb eszközök biztosítása mellett gyökeres szemléletváltás, és a szakma megbecsülésének a helyreállítása a célja a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport, valamint a Market Építő Zrt. által létrehozott Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontnak.
Jövőre tizenöt témában 27 emlékérem kibocsátását tervezi a Magyar Nemzeti Bank (MNB), három arany, kilenc ezüst és négy önálló színesfém emlékérme szerepel a 2024. évi emlékérme-kibocsátási programjában - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.