2019.05.27, Hétfő

Építők Napja: újabb elismerés a Merkbaunak

2016.06.03. 15:38

A kiskunhalasi magasépítő cég gazdasági igazgatója negyedszázados kimagasló munkájáért kapott kitüntetést.

A hagyományok szerint több mint hatvan éve minden év június első vasárnapján ünneplik az építő- és építőanyag-iparban dolgozók az Építők Napját. Jó alkalom ez az ágazat helyzetének és várakozásainak összefoglalására, szakmai díjak átadására.

Az Építők Napja alkalmából szerveztek ünnepséget június 3-án, pénteken a Vasas Szakszervezetek Magdolna utcai székházában Budapesten. Kassai Ferenc, a Magyar Mérnöki Kamara alelnökének megnyitója után a kormányzat képviselői mondtak rövid ünnepi köszöntőt, majd a díjátadó következett.

Az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) felterjesztésére többek közt oklevélben részesült Balanyi László, a Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. gazdasági igazgatója.

Az elismerést pénzügyi, gazdasági területen végzett 25 éves kiemelkedő tevékenységéért kapta, mellyel hozzájárult ahhoz, hogy a főként a magasépítésben tevékenykedő Merkbau Kft. Bács-Kiskun megye dinamikusan fejlődő vállalkozásává nője ki magát. Az Építők Napja alkalmából adományozott miniszteri elismerő oklevelet Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára adta át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nevében.

forrás: magyarepitok.hu

GazdaságBalanyi LászlóÉVOSZmerkbauÉpítők Napjaminiszteri oklevél