Júniusban megépül a Csólyosi út városba bevezető szakasza is.
A korábbi években a külterületen megépült rész elsősorban a Selymesben élők városba jutását könnyítette meg. Az az út három méter széles volt, a mostani azonban már hat méter széles. Nem véletlen ez, hiszen a kamionok sokasága is használja ezt, a vágóhídhoz szállítva az állatokat, illetve onnan elhozva a termékeket. A beruházás 171 millió forintba kerül, amiből az önkormányzat 60 milliót fizet, a többit a Vidékfejlesztési Program pályázatán nyerte el Félegyháza – mondta el lapunknak Ván Jenő, a térség önkormányzati képviselője.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.
A Weinberg számára a fenntarthatóság nem csak papíron, hanem a gyakorlati megvalósítás során is fontos.