Megújuló parkok, játszóterek hívogatják városszerte a félegyháziakat. Hamarosan érdemes lesz más városrészekbe is felfedező sétára indulni a családoknak gyerekestől, nagyszülőstől, hiszen a szabadidő tartalmas eltöltésére korra és nemre való tekintet nélkül mindenkinek lehetősége nyílik ezeken a közösségi tereken. Már nem kell sokat várni az attrakciók teljes befejezéshez.
Dimben-dombon
A Horváth Zoltán utcai kondipark és az építés alatt álló új játszótér mellett sétálva sokan talán már nem is emlékeznek arra, milyen áldatlan állapotok uralkodtak itt alig öt évvel ezelőtt. Pedig az úgynevezett patkányos ház sokak életét megkeserítette a környéken, és hosszú éveken keresztül megoldatlan probléma elé állította az önkormányzatot. Miután a város megvásárolta és lebonttatta a problémás épületet, egy nyertes pályázat jóvoltából itt kapott helyet Félegyháza első felnőtt edzőparkja.
A létesítmény nem csak beváltotta, de messze meghaladta a hozzáfűzött reményeket: a lakók hamar megszerették, sokan látogatják és szívesen használják az eszközöket. A városközpont, a közeli lakótömbök, a szinte szomszédos intézmények: bölcsőde, óvoda, iskola közelsége miatt a városvezetés és a körzet képviselője olyan komplex játszóteret képzelt el itt, ahol az egész család jól érzi magát.
Erre a Zöld város projektben nyílt lehetőség, és most itt épült meg a város egyik legszebb, dimbes-dombos, európai színvonalú játszótere ivókúttal, gazdag növényzettel, öntözőrendszerrel, sétányokkal, ütésálló gumi dombokkal, no és a város első gyermek drótkötélpályájával, ami garantáltan visszacsábít minden gyereket, aki egyszer kipróbálta.
Színpad és nézőtér
A Kossuthváros kedvelt és bejáratott közösségi parkjában a meglévő régi játszóeszközök megújítása mellett újdonságok is helyet kaptak. Ez a hely hamarosan minden elvárást teljesíteni tud, ami egy kellemes családi, baráti körben töltött nap kelléke lehet.
Sétányok, futó- és focipálya lett kialakítva, a kisebb közösségi rendezvények hangulatát egy nyitott színpad és a hozzá tartozó nézőtér szolgálja. Az esti órák fényéről napelemes közvilágítás gondoskodik.
Kiszínezett közösségi tér a lakótelepen
A lakótelepen nem csak a régi játszótéri eszközöket újították fel, de újabbakkal is bővült a kínálat. Az már most látszik, hogy az új kötélpiramis különösen kedvelt lesz a gyerekek körében. A kondipark és a gumi borítású streetball pálya sportolási lehetőségek tárházát kínálja. Egyszerre akár több csapatjátéknak is helyet tud adni a terület, amit egy szép körsétány vesz körül.
A közvilágítás itt is napelemekkel működik, a megteremtett értékeket kamerákkal védik. Hamarosan a teljes zöldfelületet rendezik, így minden tekintetben új életre kel a környék.
Játszótér az idősebbeknek
A városközpontban, a Mártírok utca elején az idősebb korosztály számára készült egy színvonalas pihenőpark. Tavaszra itt is számos szórakozási lehetőséggel várja az aktív szeniorokat a terület.
Többek között lengőteke, ping-pong asztal, evezőpad, libegő, tekergő húzó- és nyomó fekvőpad csábítja mozgásra a látogatókat, a pihenni vágyók kényelmét pedig padok, lócák, asztalok és egy ivókút szolgálja majd.
János vitéz nyomában
Egy óriási hajó a központi eleme a János vitéz kalandjairól szóló játszótérnek a Korond utcában. Aki megunja a hajókázást, egy griffmadár-fészket formázó hálós mászókában utazhatnak a képzelet szárnyán. A legkisebbeket a felújított játszóvár, egy forgó és rugós játékok várják, a szülők kényelmét sok pad és térbútor, a játszóteret használók komfortját ivókút szolgálja.
A területet a gyermekek biztonsága érdekében bekerítették. A több száz új növény elültetésénél fontos szempont, hogy pár éven belül benőjék a kerítést, igazi természetközeli élményt adva a gyerekeknek a városi forgatagban.
A Duna kis vízszintjének trendszerű szabályozása az éghajlatváltozás vízügyi kihívásai, az elavult technológia korszerűsítése egyaránt sürgetővé tette – többek között - egy új szivattyútelep építését Budapesten a Kvassay-vízlépcsőnél.
A Hősök terének monumentális központi figuráját először veszik le 36 méter magas díszoszlopáról, amelyhez Layher állványzatot vontak Gábriel köré.