December 19-én adott adventi koncertet Zséda a Szent István Templomban. Isten háza szinte teljesen megtelt. Az énekesnő karácsonyi és ünnepi dalokkal kápráztatta el a közönséget.
25 éves pályafutása alatt a művész száz és száz alkalommal bűvölte el közönségét. Számos dala szerepelt a slágerlisták élén, minden albuma aranylemez lett. Sokféleképp mesélt már a szerelemről, az emberi értékekről, érzésekről, a lélek csodáiról, valamint ezek kevésbé szép oldaláról is. Repertoárjából a karácsony sem maradt ki. Zséda olyan dalokat alkot, amelyek lágyan, mégis következetes módon válnak az ünnep részévé.
Mesés látvány, ünnepi hangulat, profizmus és elegancia. Minden együtt volt a félegyházi esten, hogy újra megszülethessen a varázslat, mint már sok más fellépésén is.
Húsz éve erősíti a STRABAG különleges építményekért felelős mérnökgárdáját Kiss Gergely főépítésvezető. Többek között erről is beszélgettünk a márciusi Hónap Mérnökével, aki különleges feladataiban mindig a járatlan utakat keresi.
A HE-DO fog dolgozni a március 24-től a címben is említett fejlesztésen. A Debreceni Mélyépítő és KE-VÍZ munkájával megvalósuló Csigekerti projekt, a 354. sz. főút és 33. sz főút összekötés újabb ütemének kiépítése, valamint a Hétvezér - Budai Nagy Antal utcai csomópont kivitelezése is a hetekben indul.