2024.10.10, Csütörtök
Kipróbálták Kiskunfélegyházán az új szökőkutat

Kipróbálták Kiskunfélegyházán az új szökőkutat

kiskunfelegyhaza.hu

2019.12.17. 11:59

Az Ótemplom előtt kapott helyet egy impozáns vizes attrakció, itt a burkolat szintjében, egymástól 12 centiméterre helyezték el a vízfúvókákat, amelyekből egy-egy vízsugár emelkedik fel, függőleges vízfalat alkotva.

Ebből csaknem 40 négyzetméteren négy szoba formálódik, külön-külön programozható, és eszerint emelkedő vagy ereszkedő, íves, maximum két méter magas vízfalakkal. Az így alkotott szobákba a jó idő beköszöntével akár száraz lábbal is be lehet majd menni, de aki nem fél, hogy vizes lesz, az keresztül is futhat rajtuk teljes biztonságban, mert a burkolat csúszásmentes lesz. Amikor ez a szökőkút le lesz kapcsolva, a helyére felállítható a város színpada úgy, hogy annak háttere ténylegesen a templom lesz.

Az úgynevezett főtéri kaszkád a Béke tér két oldalán, a főtér főtengelye mentén kapott helyet. Ez gépészeti szempontból egy egységnek számít, helyszín szempontjából pedig két egymással szemben vonuló ülőfalon megjelenő finom vízesés lesz. Aki megpihen rajta, a lábai mögötti falfelületen érezheti a gyöngyöző víz hűsét. A vízfelületek éjszaka díszvilágítást, úgynevezett fényfestést kapnak, kivételesen szép látvánnyal kényeztetve az arra járókat.

KiskunfélegyházaKiskunfélegyházaszökőkút