November 20-án, szerdán reggel érkezett meg az első szállítmány a hollandiai faiskolából Kiskunfélegyházára a Zöld város „nagyágyúival”, a méretes, előnevelt fákkal. Még aznap délelőtt megkezdődött az ültetés is. Először a városházával szemben, a magnóliák, azaz liliomfák kerültek a végleges helyükre.
A következő napokban még legalább egy tucat nyergesvontatóval szállítják Félegyházára a szeptemberben kiválasztott egyedeket. A Zöld város programban több, mint 200 új fát ültetnek el. A 85 legnagyobb példányt – háromfajta platánt, magnóliákat, tiszafákat, japán díszcseresznyéket és egy aranyalmát – a jóhírű, évente 450 ezer fát értékesítő holland faiskolából szállítják, amelynek szakemberei az ültetést is felügyelik.
Az első kép a Félegyházára érkezése után, a leveleit már elhullató, ültetéshez előkészített, megmetszett egyed leemelésének pillanatát örökíti meg, a második pedig még a faiskolában, szeptemberi kiválasztásakor készült a platánfáról. Ezt a fát három másik társával együtt az Ótemplom előtt csodálhatjuk majd, reményeink szerint még nagyon hosszú ideig.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.