2024.10.09, Szerda

Szép karácsonyfa és díszkivilágítás gyönyörködteti a félegyháziakat

kiskunfelegyhaza.hu

2018.11.28. 12:24

Dús lombozatú, szép karácsonyfát állítottak fel a főtéren november 26-án. A fenyő korábban a Majsai út 2/a. számú ház utcafrontját díszítette.

Karácsonyi életét 30 éve kezdte, a lakóközösség egyik családjában. A gondos gazdák a gyökeres növényt elültették a házuk előtti kertben, és lakótársaikkal együtt óvták, gondozták. A fenyő az utóbbi években akkorára nőtt, hogy már veszélyeztette a ház állagát. Ezért döntöttek úgy a lakók, hogy az ünnepet megtisztelve felajánlják fenyőfájukat, hogy feldíszítve emelje a város karácsonyi hangulatát.

A karácsonyfa díszítésében a Kossuth Lajos Szakképző iskola diákjai segítettek az önkormányzat munkatársainak, de a fiatalok öltöztették ünnepi díszbe az adventi vásár faházait is. A város karácsonyfáját tavaly a kék színű díszek uralták, idén homokszínű dobozok és gömbök is színesítik a csinos fenyőt. A város központja már készen áll az ünnepi díszkivilágításra is. A fények november 30-án, pénteken gyúlnak fel, hamisítatlan karácsonyi hangulatot teremtve.

Hideg idő várható, éppen ezért fontos, hogy az elkövetkező napokban az ünnepre készülődőket, családokat forraltborozgatásra és teázásra alkalmas pavilonok is várják, a gyerekek pedig az ereklyés országzászló alatti téren találják meg kedvelt játszóterüket, a labirintust.

Keresztes Tünde, az önkormányzat munkatársa azt is elárulta, hogy pénteken, amikor kigyúlnak az ünnepi fények, a Petőfi téren valami újdonság is várja a félegyháziakat. További részleteket nem árult el, azért, hogy legyen ez igazi karácsonyi meglepetés.

 

KiskunfélegyházaKiskunfélegyházakarácsonyfa