2024.03.29, Péntek

Félegyházi Napok – kultúra és szórakozás a nyár végén

kiskunfelegyhaza.hu

2018.07.18. 10:30

Feleleveníti a város az egykori, közkedvelt Félegyházi Napok hagyományát. Idén augusztus 17-e és 20-a között rendezik meg a kulturális fesztivált, amelyet a szokásos augusztus 20-i ünnepségek mellett vidámpark, tűzijáték, kézműves vásár, borutca, kitelepült vendéglátó egységek továbbá számos gyermekeknek és felnőtteknek szánt program színesít – mondta el Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ vezetője.

Hirdetés

Valamennyi program helyszíne a városi sportcsarnok parkolója és az azt körülvevő terület lesz. A fellépők sorában ezúttal számos helyi érték is feltűnik. Lesznek félegyházi illetőségű kezdő és már befutott zenekarok. Fellépnek például a Varia Sunt és az Úttalanok nevet viselő Rocktár gyermek zenekarok, itt lesz a Láma Dalai és a Széljáró Balladás, bemutatják műsorukat a Silver Step és az Art Kingdom csoportok táncosai, színpadra lépnek a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola magánénekesei. Augusztus 17-én igazi kulturális csemegét ígér a Félegyházi Táncszínház Don Quijote a világirodalom farmernadrágja című előadása, amely egyben ősbemutató is.

Természetesen a sztárfellépők sem maradnak el: itt lesz Szandi, a Happy Gang énekese, Cory, valamint Opitz Barbara, a Punnany Massif, a Hooligans és a Best of Geszti.

A programsorozat Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Művelődési Központ közös szervezésében valósul meg.

KiskunfélegyházaKiskunfélegyházaBács-KiskunFélegyházi Napok