Katonai tiszteletadás mellett adták át a kormányzati forrásból felújított első világháborús hadisírokat, illetve a Nagy Háború felújított emlékművét november 11-én, szombaton, Kiskunfélegyházán.
Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, és Csányi József polgármester helyezték el az újjászentelt emlékműnél a tisztelet és az emlékezés koszorúit.
Kiskunfélegyháza és a város környékének lakosai közül több ezren áldozták életüket az első világháború alatt a hazáért. A Felső temetőben nyugvó nyolcvankét magyar katona, illetve hősi halált halt bajtársaik emléke előtt hajtottak fejet szombaton a megemlékezők, köztük Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, valamint Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője. Az eseményen Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere köszöntötte a megjelenteket.
„Emlékeznünk kell a magunk mögött hagyott század iszonyatos történéseire, a Nagy Háború gyilkos csatáira, az osztrák-magyar hadsereg katonáira, a hazájukért harcoló hőseire, a nagyhatalmi érdekek áldozataira. Az első világháború mérlege: nyolcmillió halott, húszmillió rokkant, hétszázezer magyar áldozat, s közel ugyanennyi hadifogoly – és még nem számoltunk Trianonnal. Itthon pedig az özvegyek és az árvák gyásza, és a keserű emlékezés. Példamutató Kiskunfélegyháza mai polgárainak a törekvése, akik méltó tiszteletadással, rendezett környezetben gondoskodnak a hajdani hadikórházban elhunytakról. A nyolcvankét katonasírban nyugvók a soknemzetiségű monarchiát szolgálták, a felújított emlékmű pedig a császári és királyi hadsereg 38. gyalogezredében a szerb, az orosz és az olasz frontokon harcolt és elesett katonáknak állít emléket” – hangoztatta megemlékező beszédében a honvédelmi miniszterhelyettes.
Vargha Tamás hozzátette: „Hiszem, hogy a katonák szolgálata, hősi harca, áldozatvállalása erőt, tartást, öntudatot adó nemzeti érték. Az volt a múltban is, és az ma is. Amikor máshogyan, más körülmények között, de újra össze kell fognunk, hogy megvédjük hazánkat, értékeinket, kultúránkat, nemzetünket.”
A katonahősök emléke előtt tisztelegve Lezsák Sándor kiemelte: „Nem elég az emlékműveket megújítani, nem elég az emléktáblákat, a sírokat rendbe hozni. Önmagunkban is meg kell újítani az elesett hősök emlékezetét. Az egyszerű emberek, a közvitézek, a honvédek szenvedéseikre, hősi helytállásukra példaként kell tekintenünk. Lehet bármilyen veszedelem, nem fogjuk engedni a templomainkról levenni a keresztet! Lehet akármilyen veszedelem, az ő emlékezetük, a hősi halottak emléke, hazaszeretete erősíti bennünk a hitet, hogy itt a Kárpát-medencében, a keresztény Magyarországnak van jövője.”
A beszédeket követően Hajagos Gyula esperes, a helyi Szenti István templom plébánosa újraszentelte, Hatvani Zsófia református lelkész pedig megáldotta a felújított első világháborús emlékművet, valamint a hősi halottak síremlékeit.
Az országban fellelhető első világháborús emlékművek, valamint katonasírok felújítására szánt kétmilliárd forintos kormányzati forrásból Kiskunfélegyháza városa 9,2 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, a Honvédelmi Minisztérium döntése nyomán.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.