2020.02.24, Hétfő
Lakások váltak komfortosabbá Kiskunfélegyházán

Lakások váltak komfortosabbá Kiskunfélegyházán

infokiskunfelegyhaza.hu

2016.12.17. 11:36

December 15-én történt meg az átadása a Dr. Holló Lajos u. 87. és Holló László u. 28. sz. alatti társasházaknak. A két lakóépület a szigetelésen túl, új vakolatot kapott a nyílászáró csere és kéményfelújítás mellett a korszerűsítés során.

Hirdetés

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata 2016-ban is ugyanúgy, mint a korábbi években külön határozattal támogatta a panellakások, illetve társasházak korszerűsítésére vonatkozó törekvéseket. A fent nevezett két társasház esetében önkormányzatunk – csakúgy, mint eddig - a bekerülési költségnek mintegy 15%-ával járult hozzá a beruházásokhoz. Remélhetőleg ezen projektben megvalósuló 6 társasház mellett 2017-ben és a későbbiekben is lesz arra lehetőség, hogy további korszerűsítések is végbemehessenek – mondta Csányi József, városunk polgármestere a lakások átadásakor.

Bense Zoltán, a lakáspolitikáért felelős szakbizottság elnöke a következőket mondta el az ünnepélyes szalag átvágást megelőzően. Az önkormányzat a 2016-os évi költségvetéséből 51.509.000 Ft-ot biztosított a 6 társasház felújításához. Városunkban gyakorlatilag 2003-ban indult el a panelprogramnak nevezett társasház-felújítási projekt. Városunk társasházainak 22%-a iparosított technológiával épült, ezért vált elengedhetetlenné az a lakáspolitika, mely a korszerűsítésre irányul ezekben az otthonokban. Az elmúlt 13 év panelprogramja eddig 976 lakás felújítását eredményezte, amihez az önkormányzat megközelítőleg 200 millió forintos támogatást nyújtott. A 6 helyszínen megvalósuló energetikai felújítások 400 millió forint összértékűek, melynek köszönhetően 151 lakás újulhatott meg. A Dr. Holló Lajos u. 87. sz. alatti lakóház energetikai felújítását a Félegyházi Önkormányzat összesen 9.424.112 Ft-tal támogatta, a Holló L. u. 28. szám alatti épület energetikai felújításához pedig 8.031.206 forinttal járult hozzá. Remélhetőleg ezzel a felújítással nemcsak annak a 19 családnak a mindennapi élete vált komfortosabbá, hanem maga a Petőfi lakótelep is szépült ez által.

A rövid beszámolókat követően Csányi József polgármester, Bense Zoltán, a lakáspolitikáért felelős szakbizottság elnöke és Horváth Gábor önkormányzati képviselő vágta át a nemzeti színű szalagot, melynek első darabjait Eszik Tímea és Lantos Jánosné közös képviselőknek nyújtották át.

Az átadáson a beruházókat Bajnok Zsolt és Semperger Gábor képviselte.

Kiskunfélegyházaenergetikai korszerűsítéslakóépületfelújításberuházás

Hirdetés

Hirdetés