A Nemzetgazdasági Minisztérium 402 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást nyújt a kiskunfélegyházi víziszárnyas-termékeket előállító Integrál Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. számára. A cég egy 805 millió forintos kapacitásbővítő beruházást hajt végre a kiskunfélegyházi feldolgozó üzemében. Ehhez a beruházáshoz járul most hozzá az állam.
A támogatásról szóló okiratot hétfőn adta át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki hangsúlyozta: a fejlesztés révén a cég új, innovatív technológiát is bevezet, így a projekt eredményeként bővül a termékkínálat, emelkedik a feldolgozottsági szint. Ezzel a korábbinál versenyképesebb, magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása kezdődhet meg.
Varga Mihály kiemelte: a jelenlegi munkavállalói létszám 50 dolgozóval bővül, emellett az Integrál Zrt. mintegy 250 mezőgazdasági őstermelő megélhetéséhez járul hozzá.
A tárcavezető emlékeztetett: a 2015-ben 3 milliárd forinttal elindított nagyvállalati beruházási támogatási program sikeresnek bizonyult, hiszen az elmúlt évben tizennégy céget tudtak támogatni, akik ezzel közel 9 milliárdnyi fejlesztést valósítottak meg, és 500 új munkahelyet teremtettek. Varga Mihály hangsúlyozta: megötszörözve a keretet, az idén már 15 milliárd forinttal támogatják a hazai nagyvállalatok kapacitásbővítő és munkahelyteremtő beruházásait. Kiemelte: a magyar gazdaságban az állami támogatásokon kívül is megfigyelhető a beruházási kedv. Ehhez az állam az adórendszer átalakításával, az adminisztráció egyszerűsítésével, a foglalkoztatás megkönnyítésével, a szakképzési rendszer átalakításával, valamint a fejlesztési forrásokhoz való hozzáférés javításával járul hozzá. Ez alapozhatja meg a gazdaság további fejlődését, versenyképességének javítását - fogalmazott. Horváth Sándor, az Integrál Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy az állami támogatásnak köszönhetően - piacaik növelése érdekében - egy újabbi feldolgozóüzemet építenek.
Ismertetése szerint a társaság árbevételének kétharmada, mintegy 9 milliárd forint a hízottliba-feldolgozó üzem tevékenységéből származik. A baromfivágó üzem éves szinten 700 ezer-1,2 millió hízott liba és 600-800 ezer hízott kacsa feldolgozására alkalmas. A májat, valamint a darabolt termékeket Franciaországba, Németországba, Belgiumba, Hollandiába, Romániába, Szlovákiába és Oroszországba exportálják, és jelentős piaci szereplők Japánban, Hongkongban, Tajvanon, valamint Kanadában. Megkezdték már az értékesítést Dél-Koreába és az arab piacokra is.
Az idén fennállásának hetvenedik évfordulóját ünneplő Integrál Zrt. a baromfifeldolgozás mellett bolti kiskereskedelemmel és ingatlan bérbeadással is foglalkozik. A vállalkozásnak 450 dolgozója van.
Beruházásokra 2000 óta összesen 2 milliárd 670 millió forintot fordítottak, ebből a baromfivágó üzemre 1,9 milliárd forintot költöttek. A kiskereskedelmet is folyamatosan fejlesztve, már üzletekkel rendelkeznek Kiskunfélegyházán, a környező községekben, Kiskőrösön és Solt városában. Élelmiszer-kiskereskedelmi tevékenységét a vállalat a Coop üzletlánc keretében, az Alföld Pro-Coop régió tagjaként folytatja. Az Integrál Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele 2015-ben 10,375 milliárd forint, míg az előző üzleti évben 10,451 milliárd forint volt. Az árbevétel nagyobb része exportból származik, 2015-ben ez 5,869 milliárd forintot, az előző évben pedig 5,857 milliárd forintot tett ki. A vállalat adózott eredménye tavaly 129 millió forint, míg 2014-ben 84 millió forint volt.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.
A Weinberg számára a fenntarthatóság nem csak papíron, hanem a gyakorlati megvalósítás során is fontos.