A 2018. szeptemberében alakult zenekar az indie és az alternatív stílusok színterén próbál alkotni. A négytagú formáció gitárcentrikus, olykor szinti alapú dalainak célja, hogy kapcsolatot teremtsen az underground és a populárisabb műfajok között.
Az "előzenekart" Márkó Ákos képviselte, egyszálgitáros produkciójában feldolgozásokat és saját dalokat hallhattunk a zsúfolásig megtelt Fröccs kávézóban.
A zenekar tagjai: Markó Ákos (Kiskőrös) ének, szólógitár, Harangozó Péter (Kiskőrös) basszgitár, Szekrényesi Dániel Péter (Budapest) szintetizátor, szólógitár, vokál, Takács Dániel (Mezőkövesd) dob.
A kiskőrösiek neve nem ismeretlen számunkra, hiszen Ákos és Péter családjában is többen elkötelezték magukat a zene mellett.
A fiúk bátran szövögetik terveiket. A már több mint féléves együttzenélés után a Fröccs-ben mutatkoztak be először zenéjükkel a nagyközönségnek, de a jövőben szeretnének máshol is koncertezni. Ha találnak egy megfelelő stúdiót, akkor nem idegen gondolat tőlük egy zenei cd-n való bemutatkozás sem.
Axe, Rexona és Dove márkájú termékeket fognak előállítani Nyírbátorban.
Gépbemutató ünnepségen számoltak be a 800 milliárd forintos projekt eredményeiről: elkészültek a vágányok az állomások között a főváros határáig