2024.03.29, Péntek

A kecskeméti úszó 73,3 km-t úszott 24 óra alatt, megdöntve tavalyi rekordját

2016.02.15. 10:01

Hirdetés

Hatalmas sikerrel zárt tegnap az Úszás ünnepe Kecskeméten. Hat kiváló sportoló mérte össze az erejét egy embertpróbáló, 24 órás úszásversenyen, vagy inkább erőpróbán. De nem voltak egyedül a medencében, csaknem 2500-an - profi sportolók, úszó- és vízilabda bajnokok, amatőrök - bíztatták őket a nap folyamán fejenként legalább 100 méter megtételével.

Másodszorra rendezték meg az Univer szponzorálásával a Kecskeméti Fürdővel karöltve az Univer24 elnevezésű úszóversenyt. Minden résztvevő megérdemli a tapsot, de különösen azok, akik teljesítették az erőpróbát, és végigúszták a 24 órát. Ez három versenyzőnek sikerült.

Az első helyezett a budapesti, 20 éves Orosz Ádám lett,  aki 78,3 km-t úszott. A tavalyi győztes kecskeméti úszó, az 55 éves Hajdú László 73.3 kilométert tempózott, megdöntve ezzel tavalyi, 72,8 km-es eredményét. A harmadik pedig egy 22 éves kolozsvári versenyző, Demény Attila lett 64.3 kilométerrel. Orosz Ádám győztes teljesítményét bruttó 500 ezer forintos díjjal jutalmazta az Univer. 

Az eredményhirdetésen elsőként gratulált a nyerteseknek Czene Attila, olimpiai bajnok úszó, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke.

Mindenképpen meg kell említenünk a további két versenyzőt, akinek ugyan nem sikerült teljesíteni a 24 órát, de szép távot küzdöttek le: a szintén kecskeméti, 20 éves Budai Lajos 47.3 km-t, az egyetlen női versenyző, az 59 éves Perlakyné Szlavitsek Gizella Tünde 25.4 km-t teljesített.

 

 

 

Galéria

Kecskemétuniver24úszáshajdú lászlóúszó erőpróba