2024.03.28, Csütörtök

Közel 2 és fél ezer futó a kecskeméti napütésben

2016.04.23. 17:19

Szombat délután temérdek futó köszöntötte a tavaszt a Telekom Vivicittá Városvédő Futás kecskeméti versenyén, amelyet a férfiak között Galamb Csaba nyert meg.

Hirdetés

Szombat délután temérdek futó köszöntötte a tavaszt a Telekom Vivicittá Városvédő Futás kecskeméti versenyén, amelyet a férfiak között Galamb Csaba nyert meg. A rengeteg iskolai csapat mellett ultratriatlonista is volt a mezőnyben.

Nem először rendezett a Budapest Sportiroda Telekom Vivicittá Városvédő Futást Kecskeméten, de már 10 év is eltelt azóta, hogy járt itt a rendezvény. 2005 után idén április 23-án jött el az újabb alkalom. A hírös városban rendezett 3,4 kilométeres verseny a központja a Kossuth téren volt.

A Vörös Móni aerobik edző által vezetett bemelegítést követően a Városháza elől 14 óra 20 perckor Bogasov István sportért felelős tanácsnok, valamint a Telekom képviseletében Pfeff Dániel és Purgel István kürtjelére vágtak neki a résztvevők versenynek. A gyönyörű napsütéses időben, 26 fokban igazi élményt jelentett a futás, pláne, hogy a város nevezetességeit - például a Cifrapalotát vagy a felújított Rákóczi utat - is érintették.

Az esemény összesen 2420 nevezőt számlált, s mivel majdnem mindannyian a résztvevőknek járó pólóban futottak, igen egységes képet alkottak. A mezőnyben például ott volt Vajda Zoltán ultramaratonista, s a KTE-Duna Aszfalt kosárlabdacsapat tagjai is.

Nem sokkal azután, hogy az utolsó futó is elhagyta a Kossuth teret, célba érkezett a győztes: Galamb Csaba. Kevesebb mint 11 perc alatt teljesítette a 3,4 kilométeres távot, olyannyira gyors volt, hogy a következő befutóra csaknem másfél percet kellett várni. A hölgyek között Tornté Szabina szakította át elsőként a célszalagot.

A Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester jelenlétében lezajlott díjátadón a legnagyobb létszámban résztvevő iskolákat külön is jutalmazták (az 1-3. helyezéseket lásd alább), a Telekom által felajánlott 100 ezer forintos sportszervásárlási utalványt pedig a sorsolás eredményeként a Szentkirályi Általános Iskola nyerte.


Eredmények:

Férfiak:
1. Galamb Csaba (KARC) 10:54
2. Turkevi Nagy Dávid (KARC) 12:29
3. Szabó Milán (Justitia) 12:38

Nők:
1. Tornté Szabina (KARC) 14:43 
2. Kamenár Gyöngyvér (Kecskemét) 14:51
3. Balogh Renáta (Kecskemét) 15:42

Iskolák mozgósítási versenye, Kecskemét:
1. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (205 fő)
2. Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola (108 fő)
3. Gáspár András Szakközép és Szakiskola (93 fő)

Iskolák mozgósítási versenye, környéki iskolák:
1. Szentkirályi Általános Iskola (368 fő)
2. Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola (180 fő)
3. Ballószögi Koss uth Lajos Általános Iskola (94 fő)

A leggyorsabb Telekom dolgozók: Erdélyi Nóra (21:12), illetve Kollár Tibor (22:39)

forrás: BSI / Zákány Gergely

Galéria

KecskemétTelekomVivicittáVárosvédő Futás