2024.04.20, Szombat

Dráma lesz ma a Katonában

2016.02.12. 08:15

Hirdetés

Az eredeti alapgondolat mentén, klasszikus szemléletben állítja színpadra Rusznyák Gábor rendező Shakespeare Hamlet című drámáját, amelynek bemutatóját pénteken tartják a kecskeméti Katona József Színházban. 

Shakespeare talán legismertebb tragédiáját 1972-ben állította színpadra a városban Ruszt József, azóta már az előadást és akkori rendezőjét is legenda övezi Kecskeméten.     

Rusznyák Gábor a bemutató előtt elmondta, hogy a Hamlettel már mindenfélét csináltak, de ő nem szeret úgy változtatni, hogy az alapműhöz képest valami radikálisan más derüljön ki az előadáson. A darab eredeti formájában négy és fél óra lenne, ezért vannak ugyan a műben "apróbb dramaturgiai belenyúlások", de az eredeti alapgondolat mentén haladtak a próbák során.
"Nyilván befolyásolta ezt az egészet, hogy hogyan hat, mi is ez a szellemvilág körülöttünk, hogyan is vagyunk a halállal, miért ennyire kulcskérdés, hogy éljünk vagy ne éljünk, hol van az a pont, ahol eljuthat egy ember odáig, hogy egyáltalán felteszi ezt a kérdést" - utalt a rendező a tragédia közismert, Lenni vagy nem lenni... kezdetű Hamlet monológjára. 
Rusznyák Gábor szerint a Hamlet egy polifonikus mű, ezért is veszik elő mindig és ezért van számtalan értelmezési lehetősége. Mindig érdekelte, hogy tartalmilag és formailag hogyan lehet úgy megmutatni a sokrétegű művet, hogy közben a történet ne sérüljön. 
A mű alaptörténete szerint Hamlet dán királyfi anyja, Gertrud a király halála után újra férjhez megy, így a trón Hamlet helyett nagybátyjára száll, aki egyben a király gyilkosa is. Hamlet atyja szellemétől erről értesülvén elhatározza, hogy bosszút áll.
Claudius dán királyt Kőszegi Ákos, Gertrud királynét Bognár Gyöngyvér, Hamletet Porogi Ádám, Opheliát Decsi Edit, Poloniust Kiss Jenő alakítja a darabban. 

forrás: mti

Galéria

KecskemétKecskemétszínházHamlet