2024.04.20, Szombat

Kecskemét

Megérdemelt felújítást kap a Kecskeméten a vármegyei iparkamara központja

2023.11.26

Megye

Az 1800-as évek végén elkészült műemléképületet a Horváth Építőmester Zrt. (HÉP) munkájával restaurálják.

Kecskeméten is lesznek filmvetítések az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon

2023.11.23

Kecskemét

Negyven országból 80 alkotást tűz műsorára a 20. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál november 22. és 29. között Budapesten. A filmfesztivál filmjeiből november 22. és 29. között Szegeden, Szombathelyen, Debrecenben, Kecskeméten, Miskolcon és Pécsen is lesznek vetítések - áll a közleményben.

Hungarikum Díjátadó Gálát rendeznek december 8-án Kecskeméten

2023.11.15

Kecskemét

Hungarikum Díjátadó Gálát tartanak december 8-án a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, a rendezvényen 11 hungarikum kapja meg a tanúsító védjegyet - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a testület keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Átadták a megújult és bővített Teleki utcai óvodát Kecskeméten

2023.11.08

Kecskemét

A magyar kormány támogatásával Magyarországon a katolikus egyház országos óvodafejlesztési programjában 50 új óvoda épül, 70 pedig megújul, ami mintegy 14 ezer férőhelyet érint - közölte Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Kecskeméten.

„Békebeli” kávéra várja vendégeit Kecskemét új kávézója

2023.10.31

Megye

Lechner korának hangulatát idézték meg a felújított kecskeméti Városháza kávézójában.

Ez a beruházás a földgáz több mint 70 százalékát váltja ki Kecskeméten

2023.10.30

Kecskemét

A projektnek köszönhetően a kecskemétiek harmadának fűtése és melegvízellátása már megújuló energiából történik.

Az őszi szünetben és november 1-jén is nyitva tart a Kecskeméti Vadaskert

2023.10.27

Kecskemét

A Kecskeméti Vadaskert az őszi szünetben és november 1-jén is változatlanul várja a látogatókat.

Immár huszadik alkalommal nyílik pályaválasztási kiállítás Kecskeméten

2023.10.15

Megye

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal immár huszadik alkalommal rendezi meg a Pályaválasztási Kiállítás rendezvénysorozatot, melyre a 7-8. osztályos tanulókat, pedagógusokat és a szülőket várják.

Tizedik alkalommal szervezték meg a Magyarország Mária országa konferenciát Kecskeméten

2023.10.05

Kecskemét

A társadalomban a kereszténység és más felekezetek is fontos szerepet játszanak, szükséges a jelenlétük - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten.

Férfi röplabda Extraliga - a vasárnapi szezonnyitón a Kecskemét a Dágot fogadja

2023.09.30

Megye

Az erőviszonyok alapján a címvédő Kaposvár és a legutóbb ezüstérmes MÁV Előre versenyfutására lehet számítani az átalakult, immár 12 csapatos férfi röplabda-élvonal vasárnap rajtoló új idényében.

Befejeződött a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium energetikai korszerűsítése

2023.09.26

Kecskemét

Befejeződött a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium energetikai korszerűsítése - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája az MTI-vel.

Kutatók éjszakája - Több mint húsz programmal várják az érdeklődőket Bács-Kiskun vármegyében

2023.09.24

Kecskemét

Három helyszínen, Kecskeméten, Baján és Kiskunfélegyházán több mint húsz programmal várják a látogatókat a Kutatók éjszakáján, szeptember 29-én - közölték a rendezvénysorozat honlapján.

Rekordösszegű adománnyal segítette a kecskeméti kórházat a Duna Aszfalt

2023.09.21

Országos Hírek

A támogatásból többek közt egy 18 millió forint értékű ultrahang készüléket szereztek be, mellyel egyre komplexebb veleszületett szívfejlődési rendellenességeket tudnak vizsgálni.

Nagy erőkkel zajlik a Kecskemét és Nagykőrös közötti út fejlesztése

2023.09.04

Megye

A Colas dolgozik a mintegy 10 kilométert érintő projektben, melynek során közel 3 kilométeren négysávosítják a főutat.

Elvesztette veretlenségét a Puskás Akadémia: 4-1-re győzött a Kecskeméti TE

2023.08.28

Kecskemét

A legutóbb ezüstérmes Kecskeméti TE 4-1-re legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

Hajtástechnikai labor kiépítését támogatja a Power Belt Kft. a kecskeméti egyetemen

2023.11.24

Kecskemét

Hajtástechnikai és lineáris technikai labor kiépítését támogatja a budapesti székhelyű Power Belt Kft. a kecskeméti a Neumann János Egyetem (NJE), GAMF Műszaki és Informatikai Karának innovatív járművek és anyagok tanszékén - jelentették be hétfőn Kecskeméten.

Kecskeméten folytatódik a Szegedi Tudományegyetem beiskolázási kampánya

2023.11.21

Kecskemét

Baja után a kecskeméti Aranyhomok Hotel ad otthont 2023. november 25-én, 10:00 és 14:00 óra között a Szegedi Tudományegyetem eddig nagy sikerrel futó és sok érdeklődővel bíró beiskolázási kampánya következő állomásának. Az eseményen bemutatkozik az egyetem 12 kara és Tanárképző Központja is. A felvételizők, szüleik és tanáraik első kézből kaphatnak információt a legfontosabb tudnivalókról - derült ki a Szegedi Tudományegyetem lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményéből.

Férfi röplabda Extraliga - Kecskeméten ért véget a Fino Kaposvár győzelmi szériája

2023.11.13

Kecskemét

A Kecskemét meglepetésre 3-1-re nyert hazai pályán a címvédő Kaposvár ellen a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának pénteki összecsapásán.

Kecskemét is szerepel a legnépszerűbb vidéki konferenciahelyszínek között

2023.11.04

Kecskemét

A magyar főváros Európa leginkább kedvelt üzleti hivatásturisztikai úti céljai közé tartozik, ugyanakkor Budapesten kívül is egyre növekszik a kereslet, főként a tavaszi és őszi csúcsidőszakban  - állapította meg kedden közölt  elemzésében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát Budapest felé Kecskemétnél

2023.10.30

Kecskemét

Oldalára dőlt kamion műszaki mentése miatt lezárták az M5-ös autópályát Kecskemétnél Budapest irányába hétfő délelőtt - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

Átadták a biomassza-fűtőművet és a kibővült távhőhálózatot Kecskeméten

2023.10.29

Kecskemét

Október 26-án átadták a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. 10,5 milliárd forintból megvalósított projektjét, amelynek részeként biomassza-fűtőművet alakítottak ki és bővítették a városi távhőhálózatot is. Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a projektzáró rendezvényen elmondta: a távhőszektorban a kecskeméti fejlesztés jelenleg Magyarország legnagyobb beruházása.

Zöldmezős beruházásban épült új katasztrófavédelmi épületkomplexum Kecskeméten

2023.10.20

Megye

A napelemes rendszerrel és modern hűtő-fűtő berendezéssel felszerelt, többszintes épületegyüttes három szárnyból áll.

“Jól csak a szívével lát az ember” – Landolt A kis herceg a Kecskeméti Nemzeti Színház nevű bolygón

2023.10.10

Kecskemét

Sipos Imre rendezésében mutatta be az idei évad első gyermekelőadását a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház október 4-én. A valamennyiünk által jól ismert üzenetek mellett néhány egészen új tanításra is rávilágít A kis herceg.

Nemzeti Vágta - Kecskemét lovasa nyerte a 16. Nemzeti Vágtát

2023.10.02

Kecskemét

Tóth Tamara, Kecskemét lovasa nyerte Galaxy nevű lovával a 16. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban - hangzott el a Duna csatornán.

Nagyszabású zöld beruházást jelentettek be Kecskeméten

2023.09.28

Megye

Az előrejelzések szerint 2030-ra a maihoz képest kétszeresére nő hazánkban a napenergiás fotovoltaikus létesítmények kapacitása.

A családi összetartozás fontosságára hívja fel a figyelmet a kecskeméti bábszínház új darabja

2023.09.25

Kecskemét

A családi összetartozás fontosságára hívja fel a figyelmet a kecskeméti Ciróka Bábszínház Családfa-mesék című új darabja, amelyhez játékos foglalkoztató füzet is készült.

Országos premierrel és közönségtalálkozóval kezdődik a bűnügyi filmfesztivál Kecskeméten

2023.09.23

Kecskemét

Egy országos premierrel, az Éger című magyar film bemutatójával és közönségtalálkozóval nyit a MetroPOLICE néven megrendezendő bűnügyi filmfesztivál Kecskeméten - közölte az MTI-vel a szervezők nevében a Hírös Agóra Otthon mozi vezetője.

Kecskeméti csomagautomatán látható a Posta kreatív versenyének győztes alkotása

2023.09.20

Kecskemét

A Magyar Posta Zrt. „Csinosíts csomagautomatát!” design versenyének legjobb alkotásai közül az egyik mostantól egy Bács-Kiskun vármegyei MPL csomagautomatán is megtekinthető.

Négy új bemutatóval készül az évadra a kecskeméti Ciróka Bábszínház

2023.08.31

Kecskemét

Négy új bemutatóra, köztük egy felnőtteknek szóló darabra és a Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozójára is készül a 2023/2024-es évadban a kecskeméti Ciróka Bábszínház társulata.

Bűnügyi filmfesztivált rendeznek Kecskeméten

2023.08.26

Kecskemét

MetroPOLICE néven bűnügyi filmfesztivált rendeznek Kecskeméten, amelyre szeptember 7-éig várják a nevezéseket - közölte az MTI-vel a szervezők nevében a Hírös Agóra Otthon mozi vezetője.