Hat hazai öttusázó jutott be a vasárnapi férfi döntőbe a kecskeméti világkupaversenyen.
A 93 fős mezőnyben három csoportban zajlottak a pénteki selejtezős küzdelmek. Mindegyikből az első nyolc hely ért közvetlenül döntőt, további 12 versenyző pedig pontszáma alapján került a fináléba.
A már tavaly olimpiai kvótát szerzett Kasza Róbert a C csoportból a negyedik helyen lépett tovább. Ugyanitt Marosi Ádám, aki az idény első két vk-fordulóján dobogóra állhatott, tizedikként futott célba, de pontszáma elég volt a döntőhöz. Marosi Kairóban ezüst-, Rio de Janeiróban pedig bronzérmes volt, így jó eséllyel pályázik arra, hogy a június 1-jén záruló világranglistáról részvételi joghoz jusson a riói játékokra.
Az A csoportból Tibolya Péter nyolcadikként, a B-ből Demeter Bence hetedikként közvetlenül került a fináléba, míg előbbiből Horváth Norbert, utóbbiból Málits István pontszámával csatlakozott a döntős mezőnyhöz.
A kecskeméti vk szombaton a nők döntőjével folytatódik, vasárnap következnek a férfiak, hétfőn pedig a vegyesváltók küzdenek az érmekért. A vívást a Messzi István Sportcsarnokban, az úszást a városi sportuszodában, a lovaglást és a kombinált versenyt a Benkó Zoltán Szabadidő Központban bonyolítják le.
A vk-sorozatban a kairói és a riói után Rómában rendeztek versenyt, a kecskeméti a negyedik állomás. A döntőre az egyesült államokbeli Sarasotában május elején kerül sor. Az augusztusi olimpia előtt még lesz világbajnokság május végén Moszkvában - azon közvetlenül is lehet majd kvótát szerezni - és Európa-bajnokság július első teljes hetében, Szófiában. A vb után zárul a világranglista, amelyről a nemzetközi szövetség feltölti a riói 36 fős férfi és női mezőnyt. A rangsorból legalább hat-hat öttusázó jut majd olimpiai részvételi joghoz.
forrás: mti
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.