Harminchárom ország 98 férfi és 90 női öttusázója nevezett a kecskeméti világkupaversenyre.
Harminchárom ország 98 férfi és 90 női öttusázója nevezett a kecskeméti világkupaversenyre. Jövő csütörtökön a nők, pénteken a férfiak selejtezőjét rendezik, szombaton és vasárnap lesz a két egyéni döntő, majd hétfőn a vegyesváltóval zárul verseny. A vk vívószámát a Messzi István Sportcsarnokban, az úszást a városi sportuszodában, a lovaglást és a kombinált versenyt pedig Benkó Zoltán Szabadidő Központban bonyolítják le.
Az adatokat ismertetve Kármán Sándor versenyigazgató a szerdai, budapesti sajtótájékoztatón jelezte, hogy a világranglista első száz helyezettje közül csaknem hatvan a férfiaknál és a nőknél is eljön a magyarországi viadalra. A magyar színeket mindkét nemben 12 öttusázó képviseli.
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány szerint a férfiaknál hat versenyzőnek "illő lenne" döntőbe jutnia, a nők esetében pedig akkor lenne elégedett, ha négyen-öten ott lennének a 36-os fináléban. Kasza Róbertnek és Kovács Saroltának már van olimpiai kvótája, a kvalifikációval nem rendelkezők közül pedig az olimpiai ranglistán nagyon előkelő helyen áll az első két vk-n remekül szereplő Marosi Ádám és Földházi Zsófia, de Demeter Bence és Alekszejev Tamara is szerezhet indulási jogot. Egy országból legfeljebb két-két öttusázó nevezhető az olimpiára, több kvóta esetén az adott szövetség dönti el, kit indít.
"Február óta gyorsan jönnek egymás után a világkupaversenyek, még követni is nehéz a sorozatot, nemhogy végigcsinálni" - utalt arra, hogy a jövő heti vk már a negyedik lesz a sorban.
Kovács Sarolta ezzel együtt először versenyez az idei vk-ban. "Sajnos idén sem került el a sérülés. Négy hete átestem egy lágyéki sérvműtéten. Annyira jól sikerült, hogy másfél hét után már vissza tudtam állni az edzésekre. Azt nem tudom, hogy pontosan milyen formában vagyok, de nagyon várom a versenyzést".
A vk-sorozatban a kairói, riói és a római után következik a kecskeméti verseny. A döntőt, az egyesült államokbeli Sarasotában május elején rendezik. Az augusztusi olimpia előtt még lesz világbajnokság május végén Moszkvában - azon közvetlenül is lehet majd kvótát szerezni - és Európa-bajnokság július első teljes hetében, Szófiában.
A riói nyári játékok 36 fős férfi, illetve női mezőnyét a június 1-jével záruló világranglistáról töltik majd fel.
forrás: mti
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.