Elektromos meghajtású kétüléses repülőgépet fejlesztett ki a kecskeméti székhelyű Magnus Aircraft, az első tesztrepülések után 2017-ben indulhat a sorozatgyártás.
Elektromos meghajtású kétüléses repülőgépet fejlesztett ki a kecskeméti székhelyű Magnus Aircraft, az első tesztrepülések után 2017-ben indulhat a sorozatgyártás.
Andréka Domonkos, a gyártó kommunikációs igazgatója elmondta, mintegy egymillió euróból fejlesztették ki az eFusion nevű típust, amelybe a Siemens szállította az elektromos motort, de a fejlesztés folytatódik, mivel a mostani egyórás üzemidőt több órára szeretnék növelni. Később pedig egy hibrid, Rotax motorral közösen dolgozó rendszert is be szeretnének mutatni.
A kétüléses, könnyű szerkezetes repülőgép kompozit anyagokból készült, súlya 410 kilogramm, és a pilótaképzésben, valamint a vészhelyzeti képzésben is használható, mivel az ülések egymás mellett vannak.
A piaci bevezetés 2017 közepére várható, ekkorra szerzik meg a hatósági engedélyeket, illetve ekkorra készülhet el a gyártókapacitások bővítése. A kommunikációs igazgató közlése szerint ezres nagyságrendű megrendelésre számítanak egyrészt a kínai légtér megnyitása, másrészt a vészhelyzeti képzés növekedése miatt.
A gépet a friedrichshafeni Aero 2016 szakkiállításon mutatták be.
forrás: mti / Magnus Aircraft
Pécs öt városrészben - a lakosság kéréseit figyelembe véve - végezte el a gyalogátkelőhelyek átfogó fejlesztését. A munkálatokkal megbízott STRABAG a balesetveszélyes pontokon, valamint iskolák és gyárak közelében alvállalkozók bevonásával létesített új, biztonságos zebrákat.
Megoldást kínál Rétság, Tolmács és a taváról ismert Bánk települések szennyvizének kezelésére az az átfogó infrastrukturális fejlesztés, amely tavaly nyáron kezdődött és a tervek szerint az év végéig elkészül. A beruházás lökést ad a térség gazdasági fejlődésének és környezetvédelmi hatása is jelentős.