Megsérült Varga Bence, a labdarúgó OTP Bank Liga kieső helyén álló Kecskemét elsőszámú kapusa, így várhatóan ebben az évben már nem lép pályára.
A kecskeméti klub honlapján közölte, hogy vasárnap, a Fehérvár elleni - 6-1-re elveszített - bajnoki találkozón megsérült Varga bal térde. A KTE hálóőre a 84. percben futott ki kapujából, és a kiállításával végződő szituációnál szerencsétlenül ért földet. Az orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy nincs szükség műtétre, de a felépülési idő nagyjából hat hét. Vargát a meccset követően a hazai szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága két, soron következő mérkőzéstől eltiltotta.
A kapacitásnövelés érdekében felépített 11 ezer négyzetméter összterületű új üzem és raktár révén megduplázták a társaság termelési és tárolási kapacitásait.
A projekt 187 lakóegységet, két szállodát, több mint 35 ezer négyzetméternyi irodaterületet és egy 22,5 ezer négyzetméteres kiskereskedelmi központot foglal magában.